Megtelt a nemesnádudvari pincesor
️
Remek hangulat, erős közösség. Jó újra együtt lenni a Nemzetközi Vadgasztronómiai és Borfesztiválon.
Családunk nevében szeretettel ajánlunk fel félmillió forintot az Áder János köztársasági elnök úr és felesége, Herczegh Anita által létrehozott, a koronavírus miatt árván vagy félárván maradt gyermekeket támogató Regőczi István Alapítvány javára. Három gyermek szülei vagyunk, meggyőződésünk, hogy egy ilyen nehéz helyzetben közös társadalmi felelősséget szükséges vállalni.
Az Alapítvány olyan támogatást kíván biztosítani, amely megoldást jelenthet mindaddig, amíg a gyermekek nagykorúak lesznek, vagy befejezik a tanulmányaikat, munkába állnak és képesek saját magukról gondoskodni.
Köszönjük a meghívást az Operaház főigazgatójának, Ókovács Szilveszternek, a mai “Adódjatok Össze!” jótékonysági gálanapra, amelyen a művészekkel, operaházi dolgozókkal közösen szintén a Regőczi Alapítvány támogatására gyűjtöttek.
A Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért bankszámlaszáma:�11705084-21448492
Megtelt a nemesnádudvari pincesor
️
Remek hangulat, erős közösség. Jó újra együtt lenni a Nemzetközi Vadgasztronómiai és Borfesztiválon.
30 éve annak, hogy első magyarországi útja során a városba látogatott II. János Pál pápa. Ebből az alkalomból a római katolikus székesegyház előtt szobrot…
Szombati Kormányinfó, duplán rendhagyó módon. 
Rendben, fogadd! 🥳
Csak minket hagyj ki ebből, légyszi! 
Kormányinfó
Album Szent István ünnep Vácdukán
Szent Istvánnal együtt mondjuk: Nekünk Magyarország az első! 
Itt az oldalamon is beszéltem róla egyszer, hogy a szörfözés nálam régi szerelem. Ezek az évek most nem arról szólnak, hogy naphosszat vízen legyek. Idén e hét egyik kora reggelén volt az első szeles-…
A kormány Nemzeti Konzultációt indított a járvány utáni életről, ami tizennégy kérdést tartalmaz, a válaszokat pedig augusztus 25-ig küldhetik vissza az emberek.
✍️ Mondjátok el Ti is a véleményeteket…

A következő járványhullám súlyossága elsősorban azon fog múlni, hogy mennyien oltatták be magukat. Kérjük, ha még nem tette, Ön is oltassa be magát!
Gratulálok, Tábornok úr!
Tiszteletbeli polgár címet vett át Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség volt parancsnoka, augusztus 20-án, Székesfehérváron.