Népszínház a Tisza partján. Balázs Péter pályafutását a színikritikusok, de legfőképp a közönség már díjazta. Nekem annyi feladatom maradt hát drága barátom, hogy bajtársként kö…
5️⃣ A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége a családok nemzetközi napja alkalmából immár ötödik éve adományozza a Magyar Családokért díjat a magyar családok érdekében végzett tudományos, közéleti, karitatív, közösségépítő tevékenység és személyes példamutatás elismeréseként. Nagy örömömre szolgál, hogy idén én adhattam át ezt a díjat Dr. Szlávik Jánosnak és a Dél-pesti Centrumkórház Infektológiai, valamint Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás osztályának.
Elismerő oklevelet adtam át az Állatorvostudományi Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Corvinus Egyetem, a Debreceni Egyetem, az ELTE, a Miskolci Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Széchenyi István Egyetem, a Semmelweis Egyetem és a Than Károly Ökoiskola és Technikum tanulóinak. Ezek a fiatalok a mi biztonságunkért küzdöttek, példát mutatva mindannyiunk számára bátorságból, fegyelmezettségből, bajtársiasságból és összefogásból.
Emellett elismerő oklevelet kapott a Csíki Sör Manufaktúra és a Magyar Védőnői Szolgálat.
️ A világjárvány viszontagságokkal teli időszakában az Egyház támogatása, embertársaink összefogása és néhány hétköznapi hős helytállása jelentette sokak számára a reménysugarat. Ők azok, akik munkájukkal, elhivatottságukkal példát mutatnak számunkra szolidaritásból, és akiknek köszönhetően ma már felcsillan az újrakezdés lehetősége.
Gratulálok a díjazottaknak! 

Népszínház a Tisza partján. Balázs Péter pályafutását a színikritikusok, de legfőképp a közönség már díjazta. Nekem annyi feladatom maradt hát drága barátom, hogy bajtársként kö…
Csak a kezét figyeljék!☝️
A közönségnek megy a műsor, de akármelyik kártyát húzzuk, mindig azt kapjuk, amit a bűvész akar.
A baloldali előválasztás esetében sincs ez másként: a lapokat előre leosztották…
Isten hozott, kedves Barátom!
“Sem magasság sem mélység nem rettent”
Kedves Barátaim!
Mérhetetlen boldogsággal jelentem,…
Hajrá, magyarok!
Az előttünk álló évtized a járványok és a tömeges migráció korszaka lesz. Fel kell készíteni a tagállamokat és a NATO-t is arra, hogy…
Válasz Jakab Péter frakcióvezető úr napirend előtti felszólalására
Gyurcsány: mi a csudát tudnak ajánlani a nemzetnek? Elvetemült adócsökkentést?
Na, igen. Mi csökkentenénk az adókat. A baloldal meg vaskosan növelné. A válaszból az is kiderül, hogy mennyire.
Harrach Péter: A Fidesz–KDNP…
Ma egy nagyon izgalmas beszélgetésben volt részem a perui Devida állami háttérintézmeny elnökével, Fidel Pintado Pesaperaval. A Devida stratégiai célkitűzése a kokaintermesztés visszaszorítása Peruban…
Park Chul-Min dél-koreai nagykövettel történő találkozásunk során a kiváló magyar-koreai gazdasági kapcsolatok mellett a két évvel ezelőtt bekövetkezett tragikus Hableány-katasztrófáról is…
UEFA FESTIVAL BUDAPEST! 
