Búcsúlátogatáson járt nálam Massimo Rustico, Olaszország magyarországi nagykövete.
Köszönöm nagykövet úrnak a közös munkát és további sok sikert kívánok új megbízatásához!
Grazie per la collaborazione…
️Lássunk tisztán Európai Ügyészség témában
️
️ Mielőtt még a magyar ellenzék és a vele egy tőről fakadó civil szervezetek és sajtó ujjongani kezdene és ódákat zengenének az Európai Ügyészségről, fontos, hogy az erőltetett európai szemellenzőt félretéve a dolgok mögé lássunk.
️ A Magyar Kormány – az Országgyűlés előzetes állásfoglalását követve – úgy döntött, hogy nem kíván részt venni az Európai Ügyészség létrehozásában, így a megerősített együttműködésben sem. Ez szuverenitási kérdés. Az Európai Ügyészség felállításával Brüsszel még több hatalmat akar magának a tagállamok kárára.
Az Ügyészséget létrehozó dokumentum nem felel meg olyan alapvető, elvi szintű és szakmai elvárásoknak, mint a nemzeti önrendelkezés és az alkotmányos berendezkedés teljes tiszteletben tartása.
5️⃣ Hazánkkal együtt öt ország - Lengyelország, Dánia, Svédország, Írország - nem csatlakozott és jelezte távolmaradását a szervezettől.
️ Az Európai Ügyészséggel kapcsolatban továbbra is sok a kérdőjel, a megoldatlan probléma és rengeteg a hiányosság. Ha az összképet nézzük, akkor az egész szervezet működési mechanizmusa kaotikus és bizonytalan.
Felelős döntéshozóként a magyar kormány ezért a távolmaradás mellett határozott. Egyelőre megfigyelőként, érdeklődve követjük, hogy hová vezet az Európai Ügyészség működése. Nagy fájdalom lenne az integrációnak, ha csak egy újabb, tagállamokat vegzáló, nemzetek feletti zsarolóeszköz jönne létre.
️ A korrupcióval szembeni fellépés rendkívül fontos mind európai, mind nemzeti szinten, azonban nem biztos, hogy a megoldás újabb és újabb intézmények létrehozatalában van. Léteznek más keretek, amelyeken belül megfelelő módon fel lehet lépni a korrupcióval szemben. Ennek fő eszközei mások mellett az Eurojust vagy az OLAF.
️Bár nem csatlakoztunk a szervezethez, az Európai Ügyészség és a magyar Legfőbb Ügyészség közötti munkamegállapodás már elfogadásra került, ezzel megelőzve a többi kimaradó tagállamot
️
Elmondható tehát, hogy Magyarország, mint mindig, most is partner, de továbbra is két lábbal a földön állunk és a józan észt követjük döntéseink során. 

️Let's be clear about the European Public Prosecutor's Office
️
️ Before the Hungarian opposition, together with their NGOs and media, start cheering and praising the European Public Prosecutor's Office, it is important to finally put aside the European blinkers forced on us and to look at the details too.
️ Following the preliminary ruling of the National Assembly, the Hungarian Government decided to participate in neither the establishment of the European Public Prosecutor's Office nor in the co-operation strengthening process. This is a matter of sovereignty. With the establishment of the European Public Prosecutor's Office, Brussels wants even more power to the detriment of the Member States.
The document establishing the EPPO does not meet the basic, principled and professional requirements such as national self-determination and full respect of the constitutional structure.
5️⃣ Together with Hungary, five countries - Poland, Denmark, Sweden, Ireland - decided not to join but indicating their absence from the organisation.
️ The idea of the European Public Prosecutor's Office is still raising many questions and has several unresolved problems and deficiencies. If we look at the overall picture, the operating procedure of the whole organisation remains chaotic and uncertain.
As a responsible decision-maker, the Hungarian government, therefore, decided to abstain. We remain an observer by following with interest the operation of the European Public Prosecutor's Office. It would be a great pain for integration if only another supranational extortionist device were set up.
️ The fight against corruption is extremely important at both the European and national levels, but the solution may not be to create more and more institutions. There are other frameworks within which corruption can be properly addressed. These key tools include, inter alia, Eurojust or OLAF.
️Although we have not joined the organisation, a working agreement between the European Public Prosecutor's Office and the Hungarian Public Prosecutor's Office has already been adopted, before other abstaining Member States
️
To sum up, Hungary, as always, is a partner once again, but we keep both feet on the ground and keep using common sense when making decisions. 

Búcsúlátogatáson járt nálam Massimo Rustico, Olaszország magyarországi nagykövete.
Köszönöm nagykövet úrnak a közös munkát és további sok sikert kívánok új megbízatásához!
Grazie per la collaborazione…
Aki egyszer fára mászik, annak le is kell jönnie. Néha egy kis segítség belefér.
🪜
Cuki megmenekült. 
Macskamentő-akció folyamatban
🪜
A Parlamentből hazafelé közelebbről is megvizsgáltam egy budapesti "méhlegelőt". Karácsony Gergelynek üzenjük, mifelénk Pécs környékén ezt "gaz"-nak nevezzük. 
Orbán Viktor ma 58 éves. Isten éltesse! ✌️
Gyerekszáj! Gyermeknapi kérdésekre válaszolnak az ország vezetői. Videó:
Kormányinfó Plusz. Gyermeknapi kiadás.
Gratulálok Maren Schoeningnek a Német Szövetségi Érdemkereszt kitüntetéséhez! Jómagam is hálás vagyok a Német-Magyar Ifjúságért Egyesület elnökeként végzett sokéves, odaadó munkájáért, s köszönöm…
A baloldal még a súlyos világjárványt is képes volt olcsó politikai haszonszerzésre kihasználni.
Szép Gyermeknapot kívánok!