Most mi jövünk

A mai napon hivatalosan is átvette Magyarország az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának soros elnökségét. Komoly felelősség ez, egyben különleges lehetőség is!

️ Felelősség, hiszen 47 tagállam álláspontját összehangolni, az országok képviselőivel folyamatosan egyeztetni többoldalú konferenciák és tanácskozások során nem kis feladat.

️ A magyar ET-elnökség prioritásai közé tartozik a kisebbségi jogok védelme, az emberi jogokkal, a demokráciával és a jogállamisággal kapcsolatos párbeszéd fenntartása. Alapelvünk a nemzetek kulturális, jogi és történelmi hagyományainak tiszteletben tartása, valamint az eljövendő nemzedékek érdekeinek képviselete.

️ A következő hat hónap kiemelt témája lesz a jövő kihívásai terén az igazságszolgáltatás digitalizációja és a mesterséges intelligencia alkalmazása az igazságszolgáltatásban, amelyről az ősszel igazságügyi miniszteri konferenciát is rendezünk Budapesten.

️ Az Országgyűlés kedden elfogadott politikai nyilatkozatában megerősítette a szabad, független és demokratikus európai államok együttműködési keretét jelentő Európa Tanács tevékenysége melletti elkötelezettségét.

Magyarország hosszú ideje elhivatott részese és formálója az európai jogfejlődésnek, amit a következő időszakban is bizonyítani fogunk

Hajrá, magyar ET-elnökség!

A hitelmoratóriumot a jelenlegi szabályok szerint augusztus 31-ig hosszabbította meg a kormány. Készen állunk a tárgyalásokra arról, hogy aki szeretné, annak legyen lehetősége egy hosszabb, átmeneti…

Magyarország az alapszerződés szerint járt el, amikor megvétózta az Európai Unió többségi álláspontját az Izrael elleni rakétatámadások ügyében - írta Szamizdat 8. című írásában Orbán Viktor.

A teljes…

Összevont poszt

Dobrev Klára a gyógyszergyártó multik zsoldjában áll

Mindannyian emlékszünk, mi volt a baloldal politikája 2010 előtt. Kiárúsították az országot a külföldi multiknak és pénzintézeteknek, tönkretették a…

Mindannyian emlékszünk, mi volt a baloldal politikája 2010 előtt.

Kiárusították az országot a külföldi multiknak és pénzintézeteknek, tönkretették a magyar ipart.

Május 21. a magyar honvédelem napja!

Köszönjük a magyar honvédek bátorságát, szolgálatát és helytállását nemcsak a határokon, hanem a koronavírussal szemben folytatott harc frontvonalában is!

Ma van a Magyar Honvédelem napja.

1849. május 21-én a magyar honvédség visszafoglalta Buda várát az osztrákoktól, amely a szabadságharc egyik legnagyobb diadala volt.

173 éves fennállása alatt a magyar…

Nem lehet enyhe büntetéssel és minősített esetekben feltételes szabadságra bocsátással megúszni a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményeket.

Emellett a legsúlyosabb pedofil…

Itt a nyár és csökken a vírusveszély, ezért arra gondoltunk, hogy ellátogatunk a Pallagi úti idősek otthonában lakókhoz és dolgozókhoz. Gyümölcsöket és vitaminokat hoztunk nekik, köszöntöttük őket…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média