Az Alaptörvény testesíti meg nemzeti hovatartozásunkat, identitásunkat, világnézetünket és szuverenitásunkat, és közvetíti azokat az értékeket, amelyeket őseink fogalmaztak meg a jövő magyarjai számára.

Tíz év távlatából kijelenthetjük, hogy az alkotmányozó helyesen járt el, amikor a nemzeti identitáselemek Alaptörvénybe emelése mellett tette le voksát. Alaptörvényünk ugyanis nem pusztán egy, az alkotmányozás pillanatában megszületett dokumentum, hanem egy olyan carta, amely szövetséget hoz létre: összeköti a múltat a jövővel és egységbe fogja ezeréves államiságunk történetét.

️ A 2010 óta kormányzó többség szakított az addigi „merjünk kicsik lenni” önromboló politikájával, és 1100 éves nemzetünkhöz, valamint történelmi szerepünkhöz méltó módon határozta meg a magyarság helyét a világban, hiszen tudjuk, „hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s tehetségével, szorgalmával gyarapította közös értékeit”.

Napjaink legfőbb kérdése az, hogy meg tudjuk-e tartani azt a szabad rendelkezési jogunkat, amely nélkülözhetetlen a jogállamiság és az alkotmányos identitás megőrzéséhez. A mai konferenciánk e témát is érintve kitért a történeti alkotmány és keresztény gyökereink jelentőségére, körbejárja a szuverenitás fenntartásának nehézségeit és az azt kikezdő körülményeket, valamint felveti a nyugati társadalmi konstrukciókkal kapcsolatos problémákat és a család mint értékkel telített koncepció alkotmányos védelmét.

Küzdelemmel teli időszakot élünk, de fontos, hogy mindig büszkén vállaljuk: csak magyarként lehetünk igazi európaiak!

Új elemmel bővült a mélyen tisztelt főpolgármester úr arcátlan válaszainak tárháza:

️Karácsony Gergely nem indít vizsgálatot a Városháza-ügyben, mert azt “NEM HISZI EL”, amit a hangfelvételeken hall.…

Ősszel is népszerű a belföldi turizmus: októberben 2,8 millió vendégéjszakát regisztráltak a szálláshelyek Magyarországon, ami 62 százalékkal több, mint egy éve ilyenkor.

️ Szárnyal a magyar gazdaság

Hiába a baloldal állandó borúlátása, a magyar gazdaság talpraállt a COVID-járvány okozta gazdasági válságból. Ismét bebizonyosodott, hogy ha munka van, minden van, a…

Fontos, hogy a körzetünkben olyan fejlesztéseket valósítsunk meg, amik az itt élők közvetlen érdekeit szolgálják!

Az egészség a legfontosabb, ezért kiemelten kezeljük az egészségüggyel kapcsolatos…

Az Országgyűlés Kulturális Bizottságában ma Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter urat hallgattuk meg, aki a magyar kultúra, a sport és a köznevelés kiváló eredményeiről, rekord támogatásairól számolt be.…

Kettő állítás Márki-Zay Pétertől: két mondaton belül ellent mond magának.

Márki-Zay Péter Gyurcsány embere.

Ne hagyjuk, hogy ugyanazt a politikát folytassa, amit Gyurcsány 15 évvel ezelőtt elkezdett…

Trend FM interjú arról, hogy az elmúlt évtizedet, mi, #magyarokmegnyertük azzal, hogy a vállalkozásokkal közösen 1 millió munkahelyet teremtettünk, és az elmúlt 100 év legnagyobb növekedését…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média