️Helyzetjelentés!

🤝 Tartalmas egyeztetést folytattam Marija Pejčinović Burić asszonnyal, az Európa Tanács főtitkárával. A találkozón a Minisztertanács magyar elnökségének eredményei és tapasztalatai kerültek szóba.

Nagy örömmel tölt el, hogy a rendezvényeinkről érkező számos pozitív visszajelzéshez Főtitkár asszony is csatlakozott.

Burić asszony elismerően nyilatkozott az októberben megrendezett igazságügyi miniszteri konferenciánkról, amely a festői gödöllői királyi kastélyban keresett válaszokat a mesterséges intelligencia és a digitális technológia igazságszolgáltatásban történő alkalmazására.

Főtitkár asszonyt biztosítottam afelől, hogy az akkor megkezdett eszmecsere nem állt meg és nagyon jó irányba halad.

️ Jó érzéssel tölt el, hogy az Európa Tanácsban is elismerik Magyarország aktív szerepvállalását a nemzetközi párbeszédben!

Az ex-SZDSZ-es Horn Gábor elég amatőr módon hamisít közvélemény-kutatást. Intézete szerint nagyjából egymillió ember azt sem tudja, kicsoda Orbán Viktor! Ez elég szánalmas próbálkozás volt!

☝️ „Összetartás van, racionális és transzparens döntéseket hozunk. Egykoron volt egy olyan mondás, hogy a Fradi legnagyobb ellensége önmaga. Ezt kinőttük, és erre minden nap kell vigyáznunk."

👉 A…

Külföldön a fülembe súgják: mi Orbán Viktorral vagyunk, nekünk is fontos a család és a haza.
A Himnuszt és az Imádságot énekelte el Molnár Levente világhírű operaénekes a Békemeneten. A New York-i…

Azon a szimbolikán túl, hogy a baloldali vezetés eladná a fejünk fölül a Városházát ennél sokkal mélyebb üzenete van ennek a történetnek. A balliberális oldal olyan hangzatos szlogenek mögé bújva,…

Csak az oltás véd meg!

Én is felvettem a harmadikat, és mindenkit arra bíztatok, hogy oltassa be magát, mert ez az egyetlen megoldás a vírus elleni küzdelemben.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média