🤼 Mezőfalván működik az ország egyik legjobb utánpótlás birkózó műhelye Tombor István vezetésével, megannyi sokkal tehetősebb városi szakosztályt rendre maga mögé utasítva a korosztályos versenyeken.

Ezen azonban mindössze addig csodálkozik az ember, amíg nem látja, hogy már a nyári szünet negyedik napján is milyen erőbedobással készülnek a gyerekek, és milyen elhivatottsággal készíti fel őket István és kis csapata egész évben.

Hajrá Mezőfalva, hajrá Dél-Fejér!

Dimitri Kerkentzes főtitkár meghívására vettem részt kedden Párizsban, a világkiállítások akkreditációjáért felelős Nemzetközi Kiállítási Iroda (BIE) közgyűlésén, hogy beszámoljak a tavalyi Egy a…

Egyre durvább a német-orosz gázvita!

A német-orosz gázvita árát az egész EU megfizeti.

👉 Új mérföldkő az európai energiaválságban, hogy Oroszország felére…

A járvány és a háború ellenére is meg tudjuk őrizni a munkaalapú társadalom kiépítésében elért eredményeinket. Célunk továbbra is a teljes foglalkoztatottság!

Európa vezetői fotózkodnak: Orbán Viktor középen kapott helyet, míg a súlytalan német kancellárt annyira hátra állították, hogy szinte nem is lehet észrevenni.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média