A Tisza a román példát követné, mi inkább a nyugat-európait.
A lovassport Sárosdon több mint három évtizedes múltra tekint vissza. 33. alkalommal rendezték meg ugyanis az Imre István Emlék Díjugrató Versenyt a település kiváló, árnyas lovaspályáján.
☝️ Ez az értékes hagyomány nem pusztán sport, hanem a helyi közösség, az emberi kapcsolatok kohója is, lehetőség a találkozásokra, beszélgetésekre.
Többek közt ezért is van fontos szerepe az utánpótlás-nevelésnek a lovassportban is.
🙌Délelőtt a gyermekek, illetve kezdő lovasok mérették meg magukat a Sárosd Kupa keretében. Az indulókat jó tanácsokkal is ellátta a zsűri. Délután pedig a már nagyobb gyakorlattal rendelkező versenyzők álltak a starthoz.
Kívánom, hogy maradjon ugyanilyen töretlen ez a verseny Sárosdon, és minél többen tapasztalják meg akár lóháton, akár a lovak szerelmeseként ennek a hagyománynak az ízét!
/posztok.hu
Magyar Péter uralkodásának 10. hetében új korszak kezdődött Magyarországon. A féktelenség és egyensúlytalanság korszaka.




.)
️

️

