Hivatalomban fogadtam Helmut Ettl urat, aki a Magyarországot is magában foglaló IMF Közép- és Kelet-Európai Országcsoportjának ügyvezető igazgatója lesz november 1-jétől. A legfontosabb gazdasági…
Mindent megtettünk azért, hogy konstruktív ellenzékként a magyar emberek érdekeit szolgáljuk, de a mai nap eseményeihez nem kívántunk asszisztálni.
A parlamenti ülés helyett a Fidesz–KDNP közössége Antall József miniszterelnök sírjánál helyezte el az emlékezés koszorúját.
A megemlékezéssel tisztelegtünk a rendszerváltoztatás egyik meghatározó államférfija előtt, aki munkájával a független, demokratikus Magyarország építését szolgálta.
A mai napon Gulyás Gergely bejelentette, hogy lemond a Fidesz országgyűlési frakcióvezetői tisztségéről. Köszönöm az elmúlt években végzett elkötelezett munkáját, és sok erőt, valamint Isten áldását kívánom neki a jövőbeni feladataihoz.
Hivatalomban fogadtam Helmut Ettl urat, aki a Magyarországot is magában foglaló IMF Közép- és Kelet-Európai Országcsoportjának ügyvezető igazgatója lesz november 1-jétől. A legfontosabb gazdasági…
Egész Európában példátlan a mai alkotmánymódosítás.
A Tisza-többség elfogadott egy a demokratikus értékeket súlyosan sértő alaptörvény-módosítást. Ők még nem értik, mihez asszisztáltak ma. :(
Mi koszorúztunk Antall József, a modernkori magyar…
Nem vehetett részt a város polgármestere a kecskeméti Mercedes-gyár új üzemének megnyitóján. MAGYAR PÉTER MEGTILTOTTA NEKI!
Önkény, önkény, önkény!
"Felállva tapsoltam
"
Ma a köztársasági elnökkel számolnak le, de holnap bárkivel megtehetik. Az önkény nem tűri a kritikát és nem tűri a kontrollt maga felett. A hatalom olyan eszközöket…
Gyásznap a mai

Tusványos, 2019.
Itt találkoztunk először, Gulyás Gergely és én. Közvetlen volt és barátságos. Olyan kiváló jogi tudással rendelkező miniszter, aki sok egyetemista számára szolgált példaként.
Gulyás…