🙌A Semmelweis-nap mindig jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és köszönetet mondjunk azoknak, akik nap mint nap az egészségünkért dolgoznak.

Ma Abán, az Abai Járóbeteg Szakellátó Intézet ünnepségén együtt tisztelegtünk Dr. Kasó László és Dr. Niczky Gabriella Rajmunda emléke előtt, akiknek munkássága maradandó nyomot hagyott a helyi egészségügyben.

Megtisztelő volt részt venni az emléktáblák leleplezésén, valamint gratulálni azoknak a szakembereknek is, akik kiemelkedő munkájuk elismeréseként vehettek át adjunktusi kinevezést és Hivatásért Díjat. Az elmúlt években Dél-Fejér egészségügyi ellátása is sokat fejlődött, de a legnagyobb értéket továbbra is azok az emberek jelentik, akik tudásukkal, emberségükkel és hivatástudatukkal nap mint nap a betegek szolgálatában állnak.

🙏Köszönöm minden egészségügyi dolgozónak az áldozatos, lelkiismeretes munkáját! Isten éltesse Önöket Semmelweis-nap alkalmából!

️ A Tisza ismét fantasztikusan bánik az emberek adataival. A legszebb, hogy a saját médiájuk buktatja le őket!

Mivel nem dicsekszik a kormány?
Valamiért Magyar Péter beszédéből kimaradt, hogy mi mindent vezettek ki és töröltek el 50 nap alatt.

A teljesség igénye nélkül: kivezették az üzemanyagok védett árát,…

Magyar Péter állítása tényekkel cáfolható tévedés.

A KDNP az egyetlen történelmi párt az Országgyűlésben, bő 80 évre tekint vissza. Létezése nem Magyar Péter véleményétől függ - a számok világosan…

Mikor országgyűlési képviselő lettem, elhatátroztam, hogy fizetésem tizedét hónapról-hónapra nyilvános módon ajánlom fel valamely fontos társadalmi célra.

Nem magamutogatásból teszem ezt, hanem azzal…

Dupla vagy semmi? Újabb megszegett tiszás kampányígéret.

Felül kell emelkedni a cirkuszon és a legfontosabb értékekre kell koncentrálni.

Még szerencse, hogy nem támogatjuk Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását.

A tagállamok egyhangú döntése alapján július 14-én újabb tárgyalási fejezetcsoportot nyit meg az EU Ukrajnával - alig 1…

Alakul a független közmédia!
Péter miniszterelnök független, szakmai pályázatot ígért. Mégis megvannak az előre kiválasztott tiszás szakemberek?

A dirket36 című szennylap propagandistájával, Szopkó Zitával 20 percig beszélgettem a parlamentben.
Az interjúból 3 mondatot vett be az egészségügyi intézkedéseinket lehúzó cikkébe.
Ez a…

83 éves korában elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, színházigazgató, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Legendás színházi és…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média