Fantasztikus szezont zárt U16-os csapatunk. A bajnokságban mindvégig versenyben voltunk a bajnoki címért, végül egyetlen ponttal lemaradva ezüstérmet szereztünk.
Most hétvégén pedig igazi bravúrt…
A porfelhő nélkülözhetetlen kelléke egy belevaló vidéki fogathajtásnak - amolyan kötelező látványelem. Enélkül nem lett volna igazi a szombati daruszentmiklósi lovas nap sem. Mert ez a por más, mint a nagyvárosé. Ez itt a szülőhazánk földjéé, amin az állatok legelnek és amin megterem az asztalunkra kerülő étel évezredek óta. Ezáltal a népi hagyományok szerves része. A hagyományokat pedig Daruszentmiklóson nagy becsben őrzik.
A település csodálatos faluparkjában így a lovak mellett kézművesség, népi játékok, néptánc, csikósbemutató is szerephez jutottak többek közt. Mind-mind azt szolgálta, hogy jó hangulatban együtt töltsön egy napot a helyi közösség és az ide látogatók, kicsik és nagyok egyaránt. És ez sikerült is, mert a szeretetteljes légkör Daruszentmiklós egyik legnagyobb vonzereje!
Fantasztikus szezont zárt U16-os csapatunk. A bajnokságban mindvégig versenyben voltunk a bajnoki címért, végül egyetlen ponttal lemaradva ezüstérmet szereztünk.
Most hétvégén pedig igazi bravúrt…
Az a bizonyos sánta kutya…
Deutsch Tamás: Orbán Viktor az Európai Bizottság eredeti költségvetési javaslatához képest összesen négy és fél milliárd euróval több pénzt harcolt ki Magyarországnak.
Szóval Magyar Péter vagy bárki…
Örményország a saját útját járja
️
👉Az Európa Tanács választási megfigyelőjeként követtem nyomon a polarizált hangulatú, de jól szervezett parlamenti választásokat
️
👉Pasinyan miniszterelnök pártja, a…
️ Épül a szeretetország!
Miért gyanús és aggasztó, hogy Magyar Péter nem mond nemet a Migrációs Paktumra és csak "illegális" migránsokról beszél?
A migrációs vitában ma már nem az a…
Magyar Péter kivételesen nem hazudott - igaz, nem is bontotta ki az igazság minden fonalát migráció-ügyben.
Dömötör Csaba kiválóan foglalta össze a trükk lényegét:
Azt írja az új kormányfő, hogy a Tisza…
Miért gyanús és aggasztó, hogy Magyar Péter nem mond nemet a Migrációs Paktumra és csak "illegális" migránsokról beszél?
A migrációs vitában ma már nem az a legfontosabb kérdés, hogy valaki támogatja-e…
Mi a parlamentben a korábbiakban is minden vitát megvívtunk, ezt így fogjuk tenni most is. Magyar Pétert szembesíteni fogjuk a saját korábbi mondataival, az ígéreteivel és a hazugságaival is. Az első…
☝️Rövid időn belül három nemzetközi hitelminősítő is kimondta, hogy rendben van a magyar gazdaság! Várjuk, hogy a Tisza a mellébeszélés helyett teljesítse a kampányban tett ígéreteit.