️A mezőszilasi adventi délután ismét egy szeretetteljes, ünnepi együttlét volt a Piac téren. Délután kettőkor gyűltünk össze, hogy közösen meggyújtsuk az első adventi gyertyát, és ezzel elindítsuk a várakozás időszakát.

🙌A rendezvény idén egy jótékonysági süteményvásárral is kiegészült, amelynek bevétele Érsek Krisztián és Márta Hanna gyógyulását segíti. 🙏
Aki süteményt vásárolt, valójában egy apró, de nagyon fontos gesztussal járult hozzá a gyógyulásukhoz! A délutánt színpadi programok, népzenei és zenés műsorok tették még meghittebbé. Kicsik és nagyok együtt élvezték a közös pillanatokat, és valóban érezhető volt a közösség ereje.

🫶Számomra ez a nap újra megmutatta, milyen csodálatosan összetartó Mezőszilas közössége. Jó érzés egy olyan közegben élni, ahol természetes az egymásra figyelés és a támogatás. Köszönöm mindenkinek, aki ott volt, aki segített, aki vásárolt vagy hozzátett valamit ehhez a szép délutánhoz.

Ezek a pillanatok mutatják meg igazán, mennyire számít az összefogás.
Hajrá Mezőszilas - Hajrá Dél-fejér!

A sajtóban megjelent hírekkel szemben semmilyen alapítvány nincs „kitiltva” az újbudai iskolákból.
Az ügyben azonnal egyeztettünk a Nem Adom Fel Alapítvánnyal és tájékozódtunk a tankerületnél is.…

Beigazolódott, hogy nagyon is veszélyes a magyarokra az, hogy a Tisza, Brüsszel bábja. A kormány kitart az adócsökkentések és Európa legalacsonyabb SZJA-ja mellett. Nem hagyjuk, hogy Brüsszel bábjai a…

Megjelent a Tisza teljes megszorító csomagja!
A saját szemével is láthatja milyen megszorításokra készül a Tisza Párt!

️ személyijövedelemadó növelése
️ családi adókedvezmény csökkentése
️ vállalkozások…

A jegybank emlékérmét bocsát ki abból az alkalomból, hogy a Magyar Űrhajós Programnak köszönhetően Magyarország negyvenöt év után ismét embert küldött a világűrbe.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média