CCC.
14 éves fiú és egy fiatalkorú illetve egy gyermekkorú társa 2022. június 14-én, este, Zuglóban felszálltak az Örs vezér tere felé közlekedő villamosra. Odamentek egy utazó nőhöz, és leültek köré. A fiatalkorú lány feltette a lábát a nő ülésére. A másik lány, aki még 14 sem volt akkor, ezután megragadta a nő pólóját és a társa ülésre feltett cipőjének a talpát törölgetni kezdte vele. Eközben mindannyian nevettek.

A megalázott nő ekkor már felállt, és el akart menni, azonban a banda fiú tagja a lábát tette az útjába. A nő határozottan kérte, hogy engedje el, a kezét is használta. A fiú ekkor felállt, a nő után lépett, és ököllel arcon ütötte, miközben társai nagy hangon, káromkodva szidták áldozatukat. Az ütés erejétől a nő szemüvege leesett és a szája vérzett.

Az áldozat végül a következő megállónál leszállt, a banda pedig követte, miközben szidalmazták, és fenyegették.

Amikor utolérték a nőt, azt követelték tőle, hogy térdeljen le előttük. Ő próbált tovább menni, a fiatalok azonban nem engedték, mindhárman körbevették, majd az egyikük meglökte, aminek hatására a nő egyensúlyát vesztve a bokorba esett. A nő a támadók létszámbeli és fizikai erőfölényétől, illetve erőszakos fellépésétől megijedt, ezért nem mert további ellenállást tanúsítani, inkább engedelmeskedett nekik, és letérdelt előttük. Ezt követően a banda távozott a helyszínről.

Az ítélet: próbára bocsátás és pártfogói felügyelet, az eljárás felfüggesztése illetve a gyermekkorú nem büntethető.

Egy barátunk két sms miatt kapott börtönbüntetést hála "vadhajtás zsoltinak", mondjuk ő nem C...

(via Blikk)

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye