1919. november 16. Vitéz nagybányai Horthy Miklós és a Nemzeti Hadsereg bevonult Budapestre.
A Fővezér a Gellért téren a bevonulás alkalmából a következőket mondta: "Polgármester úr! Fogadja meleg szavaiért hálás köszönetemet a magyar nemzeti hadsereg nevében. Nem vagyok abban a lelkiállapotban, hogy a város küszöbénél megszokott frázisokat használjak. Igazságérzetem megköveteli, hogy minden kertelés nélkül azt mondjam el, amit e pillanatban érzek. Mikor még messze voltunk innen, mikor csak halvány reménysugár pislogott bennünk, hogy valaha még fegyverrel a kezünkben viszontláthassuk ezt a megtévelyedett nagyvárost, átkoztuk és gyűlöltük, mert a távolból természetesen csak a szennyet, a nagy piszkot láttuk, nem az üldözést és mártíromságot szenvedő, szegény magyar testvéreinket. Szerettük és becéztük ezt a Budapestet, amely az utolsó években a magyar nemzet megrontója lett. Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost. Ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta a nemzet koronáját, sárba tiporta a nemzet színeit és vörös rongyokba öltözködött. Börtönbe vetette és elűzte hazájukból a nemzet legjobbjait, azonkívül elprédálta összes javainkat. De minél jobban közeledtünk, annál jobban olvadt le szívünkről a jég, és mi készek vagyunk megbocsátani. Megbocsátunk akkor, ha ez a megtévelyedett város visszatér megint hazájához, ha szívéből, lelkéből szereti. Szereti a rögöt, amelyben őseink csontjai porladnak, szereti azt a rögöt, amelyet verejtékes kezekkel munkálnak falusi testvéreink, szereti a koronát, a kettős keresztet, szereti a három hegyet és a négy folyót, szóval magyar hazáját és magyar faját. Katonáim, miután betakarították a földekről az Isten áldását, fegyvert fogtak kezükbe, hogy rendet teremtsenek a hazában. Ezek a kezek nyitva vannak testvéri kézszorításra, de büntetni, sújtani is tudnak, ha kell. Adja Isten, hogy erre ne kerüljön sor, hanem azok is, akik vétkeztek vagy bűnösöknek érzik magukat, megtérjenek és hatványozott erővel segítsenek felépíteni a magyar nemzeti erényekben tündöklő Budapestet. A mártírokat, az itt sokat szenvedett, velünk érző testvéreinket meleg, tiszta szeretettel öleljük keblünkre”