24 évre rács mögé küldené az ügyészség a magyarverő antifa Simeon Ravi Truxot.
(demokrata.hu)

Hétfőn perbeszédekkel folytatódott az úgynevezett antifa-per a Fővárosi Törvényszéken, melynek egyetlen jelen lévő vádlottja a 4 rendbeli, 2 esetben társtettesként, 2 esetben bűnsegédként bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és bűnszervezetben, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolt Simeon Ravi Trux.

A magát nőnek képzelő és ezért Majának hívató, nevét hivatalosan is megváltoztató, hazájában korábban több erőszakos bűncselekményért eljárás alá vont 25 éves német férfi a vád szerint részt vett a két évvel ezelőtti budapesti antifasiszta terrortámadásokban, ezért az ügyészség 24 évre küldené rácsok mögé.

Mint ismert, a 2023 februárjában elkövetett brutális orvtámadásokban 13 német, 3 olasz, 1 albán és 1 szír bűnöző vett részt. Két nap alatt gyáván, hátulról, falkában lerohant áldozataik között német és lengyel turisták, illetve nők is voltak.
A merényletek az orvosszakértői jelentések szerint akár halált is okozhattak volna. Trux a per IV. rendű vádlottja, bűntársai közül a hazájában ugyancsak több erőszakos bűncselekményért felelősségre vont Ilaria Salis 2024-ben egy olasz kommunista pártszövetség jelöltjeként európai parlamenti mandátumot és vele mentelmi jogot nyert, e mögé bújik gyáván.
Honfitársa, Gabriele Marchesi ismeretlen helyen szabadlábon van, a német Anna Christina Mehwald hazájában szintén szabadlábon védekezik.

Sós József bíró a bizonyítási eljárás lezárásaként ismertette a hazájában eljárás alatt álló Paula Leoni Pretzeltől 2023 februárjában lefoglalt tárgyak (többek között maszk, gázspray) jegyzőkönyvét, valamint a Hammerbande terrorcsoport egyik vezetője, a budapesti orvtámadásokban is részt vevő, korábban erőszakos bűncselekményért börtönt viselt Johann Guntermann elleni németországi eljárás részleteit.

Ugyancsak bemutatta a bíró a Budapest VIII. kerület 8. alatti lakás (az antifa bűnözők airbnb-szállása) helyszínrajzát – ez az esetleges DNS-nyomok miatt lehet érdekes.

Terítékre került az a 2023. február 11-i jelentés is, amely a Batthyány téren észlelt 7 fős antifa társaság mozgásáról szól. A terroristák észrevették, hogy lebuktak, ezért menekülőre fogták – Ilaria Salist, Anna Christina Mehwaldot és a jogerős büntetését hazánkban letöltött, más súlyos bűncselekmények miatt hazájában eljárás alatt álló német Tobias Edelhoffot később a Bajcsy-Zsilinszky úton rángatták ki egy taxiból a rendőrök.

Salis igyekezett a taxiban észrevétlenül elrejteni a nála lévő viperát, sikertelenül. Mehwald kiugrott a taxiból, futásnak eredt, hiába, hamar kattant rajta a jól megérdemelt bilincs. Mindegyiküktől ütőeszközöket – gumikalapácsot, ólmos kesztyűt foglaltak le.

Ismertette Sós József Emilie Samira Dieckmann őrizetbe vételének jegyzőkönyvét is, őt február 11-én este fülelték le a Kazinczy utcai lakásnál, ahol újabb tárgyakat többek között a bűncselekmények során használt mobiltelefonokat foglalt le a rendőrség.

A bizonyítási eljárás lezárultával az ügyészi perbeszéd következett. Az ügyésznő elmondta, hogy 19 szélsőbaloldali elkövető szervezetten, előre begyakorolva, feladatmegosztással 5 bűncselekmény során 9 embert, köztük német és lengyel állampolgárokat támadott meg, csak mert szélsőjobboldaliakként azonosították őket.

Trux a Fővám téri és a Bank utcai orvtámadásokban tevőlegesen vett részt. Az olasz és a német elkövetők egy része már ismert volt hazájuk hatóságai előtt. Trux jelenlétét, részvételét a terhére rótt bűncselekményekben kamerafelvételek bizonyítják. A nyomozás során vált világossá, hogy a támadások ideológiai motivációja azonos, az elkövetői kör pedig részben azonos korábbi németországi bűncselekményekével.

A szervezettséget bizonyítja a hamis adatokkal történt, egy Cornelia Stefan nevű nő által a bűncselekmények előtt fél évvel intézett szállásfoglalás és az olasz bűnözők Bécsbe vezető repülőútja is – nem akarták, hogy a magyar utasforgalmi adatokban nyomuk legyen.

Az ügyészi perbeszéd lényegileg a bűnszervezeti alakzatot és a szigorú, hierarchikus működést hangsúlyozta, illetve Simeon Ravi Trux tevőleges részvételének bizonyítottságára mutatott rá. Világossá vált, hogy az áldozatokat ruházatuk, illetve egy 2023. február 10-i koncerten való részvétel alapján választották ki, utóbbi résztvevőit titokban lefotózták, a képeket feltöltötték a világhálóra. Az orvtámadások ötből négy esetben vérző fejsérüléseket okoztak, tudatosan, begyakorolva hátulról az áldozatok nyakszirtjére mért ütéssel indították a merényleteket. Ezen esetekben potenciálisan fennállt a súlyosabb sérülések lehetősége, és ezzel a tettesek is tisztában voltak.

Az ügyésznő részletesen bemutatta az egyes támadásokat, hangsúlyozva, hogy az orvtámadásokat mindig eszközökkel követték el, különösen viperával.

A perben érintett vádlottak bűntetteinek ismertetése után az ügyésznő súlyosbító körülményként értékelte a vendégjoggal való visszaélést, a biztonságosnak tartott Budapest turisztikai vonzerejének veszélyeztetését. Továbbá az elkövetés bűnszervezeti, halmazati jellegét, az okozott lelki traumákat és a súlyos, potenciálisan életveszélyes sérüléseket.

Hangsúlyozta, hogy a vádlottak, akik a XXI. század elképesztő szabadságban élő szülöttei, ideutaztak, félmillió forintért lakást béreltek, hogy egy számukra ismeretlen ország ismeretlen fővárosának ismeretlen lakóit ideológiai alapon bántalmazzák. Ez a szemlélet semmiben sem különbözik attól, ami ellen harcot hirdet, és a belátás hiánya miatt súlyos veszélyt jelent a társadalmi biztonságra.

Mindezek miatt a vád képviselője Simeon Ravi Truxra és a távol lévő Gabriele Marchesire 24-24 év szabadságvesztés kiszabását kérte, míg Anna Christina Mehwaldra bűnszervezetben való részvétel miatt 5 év kirovását indítványozza.

Ítélet várhatóan február 4-én.

(forrás: https://demokrata.hu/magyarorszag/huszonnegy-evet-ker-az-ugyeszseg-a-brutalis-antifa-terroristara-1124632/)

Napnál is világosabb, hogy a globalisták hatalomátvételi kísérletét láthatjuk. Szerencsére egyre több embernek világos.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye