Magyarország-Portugália.
62 ezer néző a Puskás színházban.
Pontosabban olyan 58 ezer néző és ilyen-olyan politikus és kb 4 ezer szurkoló.
Érdekes, hogy ezeknek az ilyen-olyan politikusoknak mindig jut belépő a hazai színházi előadásra, míg azoknak a "csúnya fekete pólósoknak" akik ott voltak (ahol ezek a politikusok nem) Bukarestben vagy éppen Marseille sikátoraiban, nekik nem.
A mérkőzésen készült koreográfiát láthatta mindenki, büszkén posztolja az összes ilyen-olyan politikus. Mintha bármi közük lenne hozzá...
Amiről hallgatnak, hogy a legnagyobb uzsorással és az általa vezetett MLSZ-szel közösen színházat varázsoltak a törvényeikkel, szabályaikkal a lelátóból. És hogy a most még büszkén mutogatott szurkolókból is nemsokára nézők lesznek. Koreográfia és egyéb látványelemek nélkül. Jaj, mi lesz az ilyen-olyan politikusokkal, mit fognak majd posztolni?
A mérkőzés második félidejében a kapu mögötti " csúnya fekete pólós" szurkolók pár percig felfüggesztették a szurkolást. Átadták a lehetőséget az ilyen-olyan politikusoknak és a színházi nézőiknek.
Az eredmény: sírí csend a színházban.
Amit az alábbi véleménynyilvánítás tört meg. Egyelőre csak a szövetséget érte a kritika.
Egyelőre.
/posztok.hu








