(Ez most hosszabb lesz, de – ígérem – érdemes elolvasni )

Valami nem stimmel.
A polgármesterségem kilenc éve alatt a 18. kerület határozott fejlődési pályára állt – vonzóvá vált a városrész, értékesebbek lettek az ingatlanjaink, tartalmasabb a közösségi életünk.
Harminc év után teljesen kiépült a csatornahálózat, kiszabadultunk az adósságcsapdából, számtalan intézményt, bölcsődét, óvodát, iskolát, szociális, egészségügyi, sport- és kulturális, szolgáltatói intézményt újítottunk fel, a generációkat igényük szerint támogattuk.
Rend és rendezettség, nyugalom és kiszámíthatóság, szolgálatkészség és összefogás jellemezte a városrészt; Budapest legszerethetőbb és legelismertebb kerületei közé soroltak bennünket.
Ma ez merőben másként van.
Amint az elkötelezett MSZP-s polgármester hirtelen meggyőződéses DK-s lett (egyébként ez mégis hogy?!), azonnal politikai játszótérré váltunk, ahol egyéni érdekek mozgatják a közéletet, és a város vezetése abból áll, hogy átadják, amit mi elkezdtünk, folytatják, amit mi abbahagytunk, megalomán, zajos tervekkel kényszerítik változtatásra a békés mindennapjainkat, és közben vég nélkül magyarázzák, hogy miért nem valósulhatnak meg a hamis választási ígéreteik.
Közben minden romlásnak indult: elhanyagolt közterületek, beépített zöldfelületek, évekig csúszó beruházások, kiárusított kertváros, lesajnált lakótelepek, kapkodó látványintézkedések.
Az ígéretekből gyűjtemények lettek, az ötletekből álmok, a Főváros támogatásából hátlapogatások.
Az energiát és a közpénzt arra fordítják, hogy likevadász posztgyárat tartsanak fenn, és kisstílű központi irányítás alá vonják a nyilvánosságot.
Akinek ellenvéleménye van, aki felismer, aki számonkér, azt letiltják; aki gondolkodik, aki kérdez, aki felró, azt kiiktatják a közösségi párbeszédből.
Baleknak, statisztikai adatnak néznek bennünket, akik legfeljebb arra jók, hogy biodíszletet teremtsenek az éppen majálisozó városvezetőknek; mint a szereptévesztett ingatlanosok: azzal villognak, ami nem az övék.

De ez terhelje az ő lelkiismeretüket, nekünk más dolgunk van.
Elmondani, honnan jöttünk; elmondani, merre szeretnénk tartani, ha elnyerjük az Önök bizalmát.

Az előbbivel kezdünk: a hétvégén induló sorozatunkban azt elevenítjük fel, hogy mit tettünk 2010 és 2019 között a kerületért, amikor a politikai szemfényvesztésnek még nem volt külön részlege a Városházán.
Tartsanak velem, és idézzük fel együtt a közös történeteinket!
Mert a XVIII. a mi kerületünk, a mi történetünk, a mi szívügyünk – párt- és ideológiai hovatartozás nélkül.