️2024. szeptember 1-jétől az állam ingyenesen biztosítja a jogosítványt a középiskolásoknak. Ebbe beletartoznak a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati órák, vizsgák is.

A deregulációs munkacsoporttal folyamatosan dolgozunk azon, hogy leszámoljunk a felesleges bürokráciával és segítsük az emberek mindennapi életét.

A munka folytatódik, hamarosan újabb eredményekről fogok beszámolni.

Hazánk a világ legbiztonságosabb ️ országai között szerepel és ha rajtunk múlik, akkor Magyarország továbbra is a béke ️ és biztonság szigete marad

Tanodában jártam Újrónafőn. A tanoda olyan szolgáltatásokat biztosít, amelyeket a hátrányos helyzetű tanulók vehetnek igénybe . Segítenek számukra a tanulásban, felzárkózásban.Itt szakképzett…

Először elhárította az Ikrény költségvetését veszélyeztető kockázatokat, majd pályázatokból fejlesztett, és mert is nagyokat álmodni.

Ezért támogatjuk Németh Tamást az ikrényi választáson.

Hajrá,…

Elkötelezettek vagyunk zöldterületeink bővítésében. A belterületi fásítási programnak köszönhetően eddig 46 ezer sorfát ültettek el. Célunk az, hogy 2030-ra az ország területének 27 százaléka erdővel…

Tegnap tovább folytatta a Magyarország elleni hazugsághadjáratot a háború-, gender- és migrációpárti amerikai demokrata kormány. Ezúttal a nemzetbiztonsági főtanácsadó lépett be a kórusba.

Jake…

☝️ A dollárbaloldal már büszkélkedik is azzal, hogy az összes EP-képviselőjük minden energiájával azon dolgozik, hogy Magyarország ne juthasson hozzá a jog szerint járó uniós forrásokhoz!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média