Dolgozunk, nem állunk meg! - Csomád jó úton jár! 👍

Klement János polgármester úrral ma átbeszéltük a település működésének és fejlesztésének további lehetőségeit.

„Az elmúlt bajnoki évben kiemelkedően magas volt a jó ítéletek aránya.”-mondta Hanacsek Attila, a játékvezetői bizottság elnöke. Ennek apropóján megkérdeztük szurkolóinkat, hogy ők hogyan látják a…

Vármegyei egyeztetés Tatabányán.

Komárom-Esztergom Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő vármegyéje, amely erős iparának köszönhetően a magyar gazdaság egyik motorjává tudott válni.

A munkát…

Készülünk az uniós elnökségre!

Az előttünk álló feladatokról egyeztettem Sztella Kiriakídisszel, az Európai Bizottság egészségügyi és élelmiszerbiztonsági biztosával. A megbeszélésen állatjóléti…

Ma az a Gyurcsány Ferenc vezeti a baloldalt, aki minden létező és elképzelhetetlen bűnt elkövetett ez ellen a nemzet ellen és ez ellen az ország ellen és ez ellen a demokrácia és jogállam ellen.

Ebből…

Miért is mondjuk, hogy a baloldalon semminek sincs következménye?
Hát, ezért!

️Az Európai Parlament ismét túlzó feltételeket támaszt és ezzel nehezítheti nem csak a uniós eszközök elérését, de a bővítés folyamatát is.
️A Nyugat-Balkán országai számára 6 milliárd eurós Reform- és…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média