Micsoda győzelem az olimpiai bajnok szerbek ellen!
EB elődöntős a
vízilabda válogatott!
️
Emlékezzünk a Don-kanyar hőseire! 
Amíg a magyar nemzet létezik, emléküket megőrizzük, hősiességüket és kitartásukat nem feledjük!
81 évvel ezelőtt, ezen a napon súlyos veszteségeket szenvedett a 2. magyar hadsereg a Don-kanyarban. 1943. január 12-én becslések szerint közel százezer vagy azt is meghaladó magyar vesztette életét a fronton, sokan hadifogságba estek.
Micsoda győzelem az olimpiai bajnok szerbek ellen!
EB elődöntős a
vízilabda válogatott!
️
Győzelem!
EB elődöntős a magyar vízilabda válogatott!
️
Szép volt, fiúk! 
A vitáink Brüsszellel látszólag különbözőek, de egy a gyökerük, hogy mi nem vagyunk hajlandóak úgy táncolni, ahogy Brüsszel fütyül és nem fogunk semmit támogatni, ami a magyaroknak nem jó.
Jövő héten kedden Budapesten köszönthetjük hivatalos látogatás keretében Szlovákia miniszterelnökét, Robert Ficót.
A felvidéki magyarság helyzetének javítása mindig is szívügye volt a magyar…
Magyarországon 1 millió 200 ezer cukorbeteg él. A stratégiával a felnőttek mellett a gyermekeknek, a fiataloknak és a kismamáknak is segítséget szeretnénk nyújtani.
„Aludjatok, ti áldott hőseink, pihenj te néma hadsereg!
Ringasson békén a távoli rög, s ne bántson könny, mely értetek pereg.
Aludjatok csak Don menti holtak, folyó mentén szunnyadó bakák,
Aludjatok csak…
A Don-kanyar hőseire emlékezünk.
81 éve, 1943. január 12-én kezdődött a doni katasztrófa, amelyben csaknem 130 ezer magyar katona esett el, sebesült meg vagy került szovjet fogságba.
🏴 Emléküket…
️A tanárok, az óvópedagógusok, valamint a szakképzésben oktatók is biztosra vehetik: január 1-jétől 32,2 százalékkal emelkedik a bérük.
A munka elindult: heti főispáni értekezletet tartottunk.
Micsoda csapat! ❤️
EB-ELŐDÖNTŐS a férfi vízilabda-válogatott! 
Szép volt, fiúk! 