Azért jött létre a dollárbaloldal, hogy megbuktassák a kormányt és végrehajtsák azt, amit Brüsszelből kérnek tőlük.
De a magyar nép másképp döntött.
Történelmi siker!
Soha nem volt ennyire alacsony az álláskeresők száma, mint most. Már fél éve, 4,7 millió felett van a foglalkoztatottak száma Magyarországon. A nehéz helyzet ellenére sikeresen védtük meg a munkahelyeket.
Azért jött létre a dollárbaloldal, hogy megbuktassák a kormányt és végrehajtsák azt, amit Brüsszelből kérnek tőlük.
De a magyar nép másképp döntött.
Nekünk a nemzeti függetlenség olyan, mint a levegővétel.
A miniszterelnök a brüsszeli összefüggésekről.
Január 13. – A vallásszabadság napja.
1568. január 13-án tartották a Tordai országgyűlést, ahol a világon először mondták ki öt vallásfelekezet szabadságát és egyenjogúságát. Ez a nap négy éve a magyar…
Az éjszaka folyamán egy rendőr életét vesztette szolgálatteljesítés közben Budapesten, ketten pedig megsérültek.
Ez a szomorú hír nagyon megrázó és mindenkit mélyen megérint. 


Őszinte részvétem a…
️Ma kezdődik a Petőfi 200 programsorozat
️
Remek programokkal emlékezhetünk a nagy magyar költőre, Petőfi Sándorra.
A magyar név megint szép lesz! 
Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: Magyarország nem hagyja magát!
2022 azért volt egy fontos év, mert Magyarország az összes veszélyre aktívan reagált. Mi cselekedtünk, nem hagytuk magunkat. Magyarország…
Éjjel egy rendőr életét veszítette szolgálat közben, ketten pedig megsérültek. A hír mindannyiunkat megrendített. Őszinte részvétem a meggyilkolt rendőr…
A háborúnak és az elkalkulált szankcióknak egyaránt kárvallottjai az európai emberek.
Nem engedjük, hogy a diákok kárvallottjai legyenek bármilyen brüsszeli döntésnek. Nem mondunk le a fiatalok tehetségében rejlő erőforrásokról, ha Brüsszellel nem sikerül erről megegyezni, akkor…