Október 6-án nemzetünk nagyjaira emlékezünk, akik életüket adták a hazáért. Hőseink példaként állnak előttünk, hogy minden erőnkkel álljunk ki Magyarországért, a nemzeti szuverenitásunkért, mert történelmünk során ezért mindig meg kellett küzdenünk.
A baloldal a migrációhoz hasonlóan, a szankciók ügyében is Brüsszel álláspontját képviseli, nem a magyar emberekét.
Szégyen!
Felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az Országház előtt. 
Az aradi vértanúk emléknapján tisztelettel emlékezünk azokra, akik az életüket áldozták a magyar szabadságért.
Tisztelet a Hősöknek!
Tisztelettel emlékezünk az aradi vértanúk hősies áldozatára.
Dicsőség a hősöknek!
Knezić Károly,
Nagysándor József,
Damjanich János,
Aulich Lajos,
Lahner György,
Poeltenberg Ernő,
Leiningen-Westerburg…
A konzervatív mozgalom világszerte egyre népszerűbb – nyilatkozta Donald Trump volt amerikai elnök a Breitbartnak.
🤝🇺🇸 Az Egyesült Államok 45. elnöke az országgyűlési választás kampányában…
Magyarország egyedi helyzetben van Európában, hiszen kettős nyomás alatt állunk: keletről másfél millió menekültet fogadtunk be a háború óta, déli határunknál pedig 180 ezer illegális migránst…
“Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.”
- Gróf Vécsey Károly honvéd vezérőrnagy
"Világosnál, Világosnál
Huszárok könnyeznek,
Sirva sirnak veszedelmén
A magyar nemzetnek."
(Gyulai Pál: Világosnál)
Emlékezzünk a múlt nagyjaira!