12 millió forint támogatást kapott a Dunakeszi Református Egyházközség, amit ifjúsági foglalkozások megszervezésére és fejlesztésére használnak majd fel!
Gratulálok!

A magyar kormány folytatja a családok támogatását, ha a Fidesz-KDNP megnyeri az országgyűlési választásokat.

Ezzel szemben a baloldal egyetlen tollvonással eltörölné a kormány által felépített…

Így néz ki a honvédségi Gidrán harcjármű. Kaposváron rövidesen 40 ilyen jármű rádiótechnikai, elektronikai és harcászati felszerelése kezdődhet meg, később pedig több száz további példányhoz gyártanak…

Továbbra is várjuk az adományokat a Fidesz-irodákban!

Magyarországra több százezer ember érkezett eddig a háború elől menekülve Ukrajnából.

Bizonyítsuk be, hogy ránk, magyarokra minden bajbajutott…

Megépül az M1-es autópálya pátyi lehajtója.
Zajlik a budakeszi buszsáv tervezése.
100 zéró károsanyag-kibocsátású elektromos busz áll forgalomba, ebből 40 a budakörnyéki régióban fog közlekedni, 10 már…

Vidéken élni jó
Ma délután Mecséren nyitottam meg a "Vidéken élni jó" elnevezésű rendezvényt. Jobb címet, nevet egy rendezvénynek nem is lehetett volna találni. Hiszem azt, hogy ma mecsérinek lenni…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média