3,5 millió forintos támogatást kapott a dunakeszi Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskola Diákjaiért Alapítvány, amelyből az iskola játszóterének eszközparkját bővítik majd.
Gratulálok!

Az előbb telefonon beszéltem Wang Yi kínai külügyminiszter kollégámmal, akivel áttekintettük az ukrajnai háború regionális biztonságra gyakorolt hatásait.

Kína az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó…

Jakab Péter szerint semmilyen segítséget nem kapnak a kormánytól az Ukrajnából érkező menekültek. 10 pontban arról, hogy ez miért hazugságban fogant hisztériakeltés.

Márciusban is minden csütörtökön, pénteken és szombaton lesz oltási akció a kórházi oltópontokon.

ℹ️ Az oltásra várják az oltatlanokat, illetve azokat, akik már 4️⃣ hónapnál régebben kapták meg a…

A magyar forint is a brüsszeli szankciók áldozata.

A szankciók már most komoly veszteséget jelentenek a magyar gazdaságnak. A forintra és a magyar emberekre a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy…

️Hatalmas felelőtlenségről tesz tanúságot a baloldal

Márki-Zay Péter szerint hazugság, hogy az Ukrajnába történő fegyverszállítás veszélybe sodorná a magyarokat. Nézzük akkor a tényeket a baloldal…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média