Felújítjuk a csomádi sportközpont öltözőit.

A 2014-ben épült csomádi sportközpont öltözői újulnak meg a következő néhány hétben. A Csomádi Községi Sportkör 30 éve biztosít sportolási lehetőséget az itt élők számára. Jelenleg 85 igazolt sportolójuk van, ebből 60-an fociznak. A helyi focicsapat, a CSO-KI Sport 2021-ben története során első alkalommal nyerte meg a Pest Megyei Kupát.
Továbbra is azon dolgozunk, hogy aki tenni szeretne egészségéért, sportos életet akar élni, annak helyben adottak legyenek az ehhez szükséges feltételek és lehetőségek.

Egyik legfőbb és legkedvesebb célkitűzésünk, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen Magyarországon. Éppen ezért, amit kormányzati eszközökkel a józan ész keretein belül meg lehetett tenni, azt mi…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média