☝️ Összefoglaló arról, hogy jelenleg hová tudunk utazni védettségi igazolvánnyal és hogyan. 

Köszönettel és hálával tartozunk az édesanyáknak. Isten éltesse őket!
Reggel óta számtalan édesanyámmal kapcsolatos gyerekkori emlékem jut eszembe. Emlékszem, ahogy bátorított és erőt adott. Ahogy mosolygott és figyelt rám. Biztonságot adott, hogy mindig, mindenkor számíthattam rá. Azt a féltő és óvó tekintetet pedig, ahogyan csak egy édesanya tud nézni a gyermekére, sosem felejti el az ember. Felnőttként, szülőként már tudom, milyen nehéz lehetett neki elengednie, hogy helyt álljak a világban és megtaláljam a saját utam. Nem tudom elégszer megköszönni az édesanyámnak mindazt a sok jót, amit kaptam és kapok tőle.
Hálás vagyok azért, hogy a gyermekeim édesanyja, a feleségem is egy csoda anya. A legdrágább kincsünk, a családunk szíve és lelke, aki önzetlen szeretetével, tiszta lélekkel, szavak nélkül is érti, érzi minden rezdülésünk. Az elmúlt időszakban az édesanyák megmutatták, hogy a legnehezebb időszakban is végtelen az erejük, szeretetük, és nincs számukra lehetetlen. Mindig, mindenkor képesek helyt állni.
/posztok.hu


Ami otthon hajnal 3 óra, az itt reggel 6.






️Mindenki egyetért abban, hogy gyermekeink védelme az egyik legfontosabb ügy, amivel kiemelten foglalkoznunk kell.