Tudásalapú gazdaságépítésről szóló fórumon vettem részt Kisbéren, ahol az Edutus Egyetem mutatta be, hogyan tudja támogatni a helyi gazdasági szereplőket és a fiatalokat.
A rendezvény célja az volt,…
Látogatóban a 9️⃣5️⃣ éves gödi Kálmán Lajosnál, és feleségénél, Zsuzsannánál. 
Lajos bácsi 1930-ban született Szolnokon. Mezőberényben nőtt fel, ahol egy tánciskolában találkozott élete párjával. Azóta is együtt járják az élet útját – idén ünnepelték 7️⃣5️⃣. házassági évfordulójukat. ❤️
Két gyermekük született, fiatalon külföldön éltek és dolgoztak, de honvágyuk hazahozta őket. Pécsett, Mezőberényben, majd végül Gödön találtak igazi otthonra.
Megható volt találkozni velük – példamutató életút, szeretet és kitartás. 
Tudásalapú gazdaságépítésről szóló fórumon vettem részt Kisbéren, ahol az Edutus Egyetem mutatta be, hogyan tudja támogatni a helyi gazdasági szereplőket és a fiatalokat.
A rendezvény célja az volt,…
Kisbéren tartottunk egyeztetést a tanuszoda építésének a további lépéseiről.
Régi történet ez. Mond mindenki mindent, a pálya széléről bekiabálók vádaskodnak, rágalmaznak, de leginkább okoskodnak. A…
”Mi soha nem írtunk Semjén Zsoltról hazugságot.”
”Nem igaz, hogy be akartuk volna sározni.”
”Mindig tudtuk, hogy csak pletyka a pedofilvád.”
”Soha nem terjesztünk ellenőrizetlen információkat.”
Tegnap már…
Szőlő utcai álhírbotrány. Kiskorú sértett nincs. Az igazgató börtönben.
A kormány egyetlen tagja sem érintett, egyetlen miniszter becsületéhez sem férhet kétség.
Aki pedig egy másik embert pedofil…
Jó reggelt, Magyarország! 2025.09.26.
Filmtörténelem! A rendszerváltás óta a Hogyan tudnék élni nélküled lett a legnézettebb magyar film. Egymillió embert vonzott a mozikba. 
Gratulálok az egész csapatnak!
Rózsi a legnagyobb király! 
️ Rossz hír a hivatalos kárörvendőknek.
Amikor az újságírók arról kérdezték Trumpot, miért engedi az orosz energia vásárlását egyes országoknak, azt válaszolta:
„Tudja ki nem tud máshonnan olajat venni…
De kellett ez a gól!
️
A 94. percben.
Hajrá, Fradi!
️