Én is ott voltam Kötcsén, nagyon tetszett a miniszterelnökünk, Orbán Viktor beszéde. Mindenkinek tanulságos meghallgatni.
Kötcsei piknik - Az igazi
️ Magyarországnak szüksége van a fiatal, tehetséges jogászokra.
Ezért hoztuk létre a Deák Ferenc Ösztöndíjat, amely a legkiválóbb joghallgatókat támogatja, és közösséget is épít a jövő jogászai között.
Ma 40 fiatal vehette át az ösztöndíjat – mindannyian olyan tehetségek, akikből a jövőben akár bírák, ügyészek vagy igazságügyi vezetők válhatnak. Nem véletlenül neveztük el a programot Deák Ferencről: ő példát mutatott abban, hogyan lehet a tudást az ország javára fordítani.
Ők a jövő jogászai, akikre mindannyian számíthatunk – tudásukkal és elhivatottságukkal Magyarország jövőjét szolgálják. 

#DeákFerencÖsztöndíj #Jogászgeneráció #Jövő #Fiatalok #Igazságügy
Én is ott voltam Kötcsén, nagyon tetszett a miniszterelnökünk, Orbán Viktor beszéde. Mindenkinek tanulságos meghallgatni.
Kötcsei piknik - Az igazi
Folytatódik és kibővül a Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program!
A Nemzeti Örökség Intézete által szervezett sajtótájékoztatón vettem részt, ahol bemutattuk a program eddigi eredményeit és jövőbeli…
A kormány 30 milliárd forintról 40 milliárd forintra emeli a népszerű támogatás keretösszegét. 
A tízmilliárd forint többletforrásból közel 7 milliárd forint vidéki pályázatokra megy. Egy sikeres…
Cél, hogy mindenkinek legyen munkája a jövőben is, hogy a falvakban élő gyerekek a jég hátán is megéljenek.
🤝 Újabb 1,3 milliárd forint az oktatásra Szolnokon és környékén. Köszönöm Kállai Mária…
Lássuk a medvét! 
Magyar Péterék a fizikai atrocitásokon, az állandósított lincshangulaton, az “akasztásos” megfélemlítéseken túl már börtönnel is fenyegetik az újságírókat.
Az mondják, kész javaslatuk…
Most a Tisza másik alelnöke szólta el magát
Radnai Márk épp a Tisza-adó miatt készült applikációt mutatta be, amikor…
Ajjaj! A történelem ismétli önmagát: adománygyűjtő ládikák most már a robotkutyán, a…
Ma este újra pályára lép a magyar válogatott. Hajrá, fiúk! Egy ország áll mögöttetek és szurkol nektek! #Fidelitas #foci #meccsnap #válogatott
Csak így tovább, Csabi! 
Hajrá, Vitnyéd! 


Nyertes pályázat:
Légi szúnyoggyérítésre, ami jövőre is felhasználható;
Térfigyelő kamerák beszerzésére;
Hivatali eszközbeszerzésre;
Kommunális eszközök…
A történelmi léptékű pedagógus béremelés 2026-ban is folytatódik.