Megjelent a velem készült interjú a Magyar Nemzetben!✍🎥

Az interjúban többek között arról beszéltem, hogy miért is jár Magyarország élen az áldozatsegítésben. Kiemeltem, hogy a célunk az, hogy minden vármegyeszékhelyen legyen Áldozatsegítő Központ, ahol a bűncselekmények áldozatai – akár az online térben csalás áldozatául esettek is – valódi, személyre szabott támogatást kaphatnak.

️ Részletesen elmondtam, hogy miért fontos, hogy ne csak az elkövetőkkel szemben lépjünk fel, hanem az áldozatok oldalán is biztosítsunk segítséget – legyen szó pszichológiai támogatásról, jogi tanácsadásról vagy akár anyagi segítségről.

️ Az áldozatok védelme alapvető része egy igazságos társadalomnak: ha valaki bajba kerül, nem maradhat egyedül. Ez a szemlélet emeli ki a magyar rendszert Európa más országai közül is, és ezért dolgozunk azon, hogy folyamatosan bővítsük és fejlesszük a segítségnyújtás lehetőségeit, hiszen van hova fordulni, van segítség!

A politikai hergelés helyett nézzük a tényeket a száj- és körömfájás vírus elleni védekezésről.

Folytatódik a Lépj! Gyermekvédelmi Otthonteremtési Program: a második fordulóban 29 újabb lakást hirdetnek meg országszerte. Pályázni május 25-ig lehet.

Korszakot építünk, amely nemzeti szellemi és kulturális hitvallásra épül.

️ Ez annyit jelent, hogy bárki követ is majd minket - jó sokára - Békés Márton szavaival élve “nem csak rendszert kell…

Simicskó István: A magyar kormány példaértékűen, az Európai Unióban egyedül írt ki népszavazást arról a kérdéskörről, hogy állampolgárai támogatják-e Ukrajna gyorsított eljárással történő…

A Magyar Falu Program sikerének egyik titka az egyszerűsége.

️ Tudjátok, hogyan? A videóból kiderül!

Apostagon beszélgettünk Bátya elöljárójával, és az újteleki kisbolt üzemeltetőivel.

Magyar úr,
most hogy hazatért a római "édes semmittevésből” (copyright by ön), tisztelje meg legalább a híveit, hogy a gyűlölködő és arrogáns tiszás propaganda szövegek helyett végre érdemi kérdésekről…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média