Gödön a Vízügy szakembereinek ma először volt szüksége az önkéntesekre. Segítségükkel elpakolják azokat a homokzsákokat amelyekre már nincs szükség, majd elszállítják azokra a területekre, ahol még nem tetőzött a Duna.

A vízkárvédekezés megkezdése óta először szólt ma hajnalban a Vízügy önkormányzatunknak, hogy szükségük van az önkéntesek segítségére, ezért munkatársaimmal korán reggel értesítettük azokat a gödieket, akik nálunk jelezték, hogy jönnének dolgozni a védekezésben a hétvégén.

Az önkéntesekkel azokat a homokzsákokat pakoltuk el, amelyekre Gödön már nincs szükség, hogy elszállíthassák azokat oda, ahol még nem tetőzött a Duna.

Köszönöm mindenkinek, aki eljött, és segített a munkában! A védekezés ezzel még Gödön sem szűnt meg, a vízügyi szakemberek vezetésével továbbra is éberen figyeljük a gátat.

#dunaiárvíz2024
#árvízivédekezés
#hajrágöd

Felkészültség, összefogás és jól szervezett védekezés.

Magyarország megcsinálja!

Felkészültség, összefogás és jól szervezett védekezés. Magyarország megcsinálja!

Pilismarótnál a pénteki árhullám miatt megcsúszott a töltés. A szakemberek gyorsan elhárították a veszélyt. A gáton a tetőzés után is dolgoztak a szakemberek.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média