Ma reggeltől indul a profitplafon! A családok és a nyugdíjasok védelmében fellépünk a túlzó és indokolatlan áremelések ellen. Erről lesz szó ma reggel a tv-ben és a rádióban.

Eladó ítészek? - Mi közük volt bíróknak Soros György szervezeteihez?
A New York Times a 2018-as magyarországi választások után arról számolt be, hogy szerint "négy nappal később valami furcsa dolog kezdett történni a magyar bírósági rendszerben. A Times cikkében egyébént megszólalt Szepesházi Péter, "egy hivatalban lévő bíró" is, aki "gyakran bírálja azt, ahogyan az Orbán-kormány irányítja az igazságszolgáltatást". Az írás szerint "bírák tömegei kezdtek gyors egymásutánban lemondani az "Országos Bírói Tanácsból, amely az igazságszolgáltatásba való végrehajtó hatalmi beavatkozás elleni legfőbb védőbástya."
Bár ez az cikkben megjelenő állítást erősen túlzónak tekinthető, tény, hogy az OBT-t a liberális körök a kezdetektől a tenyerükön hordozzák. Ezt bizonyítja az is, hogy a Magyar Helsinki Bizottság és az Amnesty International Magyarország 2024. májusában közös dolgozatban figyelmeztették a testület bíró tagjait, hogy a hatályos törvényi rendelkezések csak nagy vonalakban határolják körül az OBT mint testület működésének szabályait, a tanács tagjai számára "tág mozgástér áll rendelkezésre arra, hogy saját működésüket, felügyeleti hatókörüket és szerepvállalásukat meghatározzák."
És, ha már Helsinki Bizottság, a cikkben megszólították Sándor Zsuzsa volt bírónőt, aki 1971-től tizenhét éven keresztül ügyészként, majd húsz éven át bíróként dolgozott, és a Fővárosi Bíróságról ment nyugdíjba. A New York Times számára azt mondta, hogy „A helyzet már korábban sem volt jó” - mondta Sándor Zsuzsa, egy volt vezető bíró - »de most még rosszabb lesz«. Ő volt az, aki egy tévéműsorban egyértelműen kijelentette, hogy az "egyik fő probléma, hogy a kormányt eddig nem sikerült megbuktatni."
2019-ben a Magyar Helsinki Bizottság olyan – tudományosnak aligha nevezhető – beszélgető estjén vesz részt, amely meghívójában egyes kormányzati intézkedéseket nyíltan támadó, a független igazságszolgáltatásról szubjektív, sértő megfogalmazásokat tevő szöveget hoz nyilvánosságra a legnagyobb közösségi médiumon. A harmadik előadóként a program szerint az a Vadász Viktor - akkor még bíró - volt feltüntetve, akiről korábban a Tűzfalcsoport már megírta, hogy 2013-tól 2014 végéig a Magyar Igazságügyi Akadémia (MIA) igazgatója volt és amely szervezet adott helyet a bírók képzésének „érzékenyítés” címszó alatt. Ezen tréningeken aktívan részt vett a Háttér Társaság a Melegekért és a Patent Jogvédő Egyesület, és természetesen a Magyar Helsinki Bizottság is.
Vadász Viktor az Országos Bírói Tanács (OBT) korábbi tagja, a Fővárosi Törvényszék egykori jelenleg a Soros Györgyhöz köthető Transparency International Magyarország egyik vezetője, kuratóriumi tagja.
️ A vezető, kuratóriumi tagok juttatásairól annyit tudunk, hogy 2023-ban 57.587.000 forintot tett ki.
Ma reggeltől indul a profitplafon! A családok és a nyugdíjasok védelmében fellépünk a túlzó és indokolatlan áremelések ellen. Erről lesz szó ma reggel a tv-ben és a rádióban.
Indul a húsvéti nagytakarítás!
Tehát azok hisztiznek a nagytakarítás és a poloskázás miatt, akik 15 éve arról álmodoznak, hogy fellóg@tnak minket.
Azok vannak most teljesen kikészülve, akik szerint “p@tkányok” vagyunk.
Azok kérik…
A tiszás tünci fontos tanulsága!
A nemzeti lobogónkat a felvonulás után kidobták a kukába, bezzeg az ukrán zászló végig ki volt feszítve.
Kinek, mi számít, ugye?
Magyar Péter radikálisan háborúpárti határozat-tervezete.
Ukrajna.
Véleménynyilvánító szavazás.
6️⃣:5️⃣5️⃣, TV2, Mokka.
Ennyi.
Ma elindult az árrés-stop!
Megállítjuk a kereskedők indokolatlan áremelését!
Indul a hét, újabb hét Magyarország szuverenitásának megőrzéséért!
Érdekes. A balos sajtó szerint Trump épp most teszi tönkre az USA-t, mégis soha nem látott mélyponton van a DEMOKRATA PÁRT népszerűsége. Varázslat lenne?