Teljesen hiteltelen az aktivista bírók tiltakozása

Visszautasította a kormányfő ünnepi beszédében elhangzottakat a kudarcba fulladt bírótüntetés főszervezője, a Magyar Bírói Egyesület (Mabie). A szervezet szerint „a szónok felelőssége különleges, különösen, ha az a miniszterelnök”, a március 15-i beszéd kapcsán pedig a bírák reprezentatív érdekképviseleti szerveként, “valamennyi bíró nevében visszautasítják” a beszédben elhangzottakat.

Mint már arra a rámutattunk, a Mabie látszólag a legnagyobb bírósági érdekképviseleti egyesület - háromezres bírói karból - több, mint ezer taggal, ám a szervezetet ismerő bírsági forrásaink szerint a többség “fantom tag”. Ez azt jelenti, hogy egy viszonylag szűk kört leszámítva senki sem gyakorolja tagsági jogait.

Ez a fajta érzékenység ráadásul a Mabie részétől komoly hitelességi deficittel küzd, korábban többször is elmulasztottak tiltakozni a bírói kart ért vélt vagy valós sérelmek kapcsán.

️Hol volt a Mabie, amikor Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök:

- arra szólította fel a híveit Fekete-Győr András és Varju László büntetőperei kapcsán, hogy jegyezzék meg az ügyészek és a bírák nevét, mert jók lesznek majd tanúknak egy, a rendszer ellen folytatott eljárásban;

- amikor a Sukoró-ügyben eljáró ügyészek és bírák kapcsán azt mondta, hogy ne számítsanak nyugodt nyugdíjas évekre;

️ De sokan kíváncsiak lettek volna bizonyára a Magyar Bírói Egyesület tiltakozó állásfoglalására akkor, amikor:

- Márki-Zay Péter, az egyesült ellenzék későbbi miniszterelnök jelöltje a Transparency International konferenciáján beszélt a vérbíró . hu, bírákat megbélyegezni kívánó internetes oldal létrehozásáról;

️ De akkor is csöndben volt a Mabie, amikor Magyar Péter, a Tisza elnöke:

- statáriális elmozdítással fenyegette meg a Kúria és az Alkotmánybíróság elnökeit.

Az a tény pedig, hogy egyes bírák és a magyarországi Soros-hálózat összefonódása egy létező jelenség, a hivatásrenden belül sem képezi vita tárgyát. Hazai és külföldi képzések, workshopok, “tanulmányutak”, közös konferenciák jellemzik ezt a szoros kapcsolatot. Nem csoda, hogy a kudarcba fulladt bírótüntetésről is azok a médiumok számoltak be a leglelkesebben, akik a közvélekedés szerint a Nyílt Társadalom Alapitvanyok rendszeréhez erősen köthetőek.

https://x.com/tuzfalcsoport/status/1901289845076439137?s=46

Országos politika

Közélet

777

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média

888