Pottyondy Edinának is olyan rossz Magyarországon, hogy megduplázta a bevételeit!

Potyondi Edina rendszerint akkor kerül be az újságokba, ha épp magánéleti válságba kerül, vagy ha épp „nem engedik be valamelyik vidéki művelődési házba”. Ha csak Pottyondy és a balos médiából tájékozódnánk, azt hihetnénk, hogy szegény Edina az ország legelnyomottabb, legbetiltottabb humoristája. De ha alaposabban utánajárunk, akkor a kép már más lesz. Pottyondy az a humorista, aki jól keres abból, hogy folyamatosan szidja a hazáját.

Pottyondy Edina a baloldali mainstream egyik humoristája. Egyik videójában még a migránsokért aggódik, míg a másikban már a legálisan Európa és Magyarországra érkező vendégmunkásokat szidja. Ugyanez a helyez a magyarországi cigánysággal is. Néha azon kesereg, hogy diszkrimináció éri őket, de jó belvárosi liberálisként amikor a valósággal szembesül, akkor már annyira nem szereti sem a cigányokat, se a szegényeket. Egyenesen „putrizza” őket. Így tett legutóbb is, amikor salgótarjáni fellépése után például élesen kritizálta a helyi kulturális intézményt, amit "lepattantnak" és "a XIX. századi Albánia viszonyait idézőnek" nevezett.
Az intézmény környezetét pedig "putrisornak" titulálta.Gyakorlatilag azt írta, hogy „az tényleg csak mellékszál, hogy a putrisor közvetlen szomszédságában van a kultúra temploma, hol máshol is legyen?!”

Most nagyvonalúan lépjünk túl Pottyondy művésznő közéleti tevékenységén és koncentráljunk csak arra, hogy mennyit is keresett az elmúlt évben azon, hogy folyamatosan szidta a kormányt.

Megduplázta a bevételeit
Bár Pottyondy gyakran panaszkodik az ország állapotára, a saját vállalkozása, a PETAverzum Kft., kimagasló anyagi sikereket ért el. A cég 2023-as nettó árbevétele meghaladta az 53,6 millió forintot, amely közel kétszerese a 2022-es 20,6 millió forintnak. Az adózott eredmény 2023-ban 21 millió forint volt, ami figyelemre méltó nyereséget jelent.

A pénzügyi növekedés nagyrészt a stand-up fellépésekből, online tartalomgyártásból és a hozzájuk kapcsolódó tevékenységekből származik. Az ilyen szintű árbevétel és profit lehetővé teszi számára a kényelmes életvitelt, miközben a hazai átlagjövedelmek sokszor messze elmaradnak ettől.

️Pottyondy úgy el van nyomva, hogy ő haknizik az egyik legtöbbet

Miközben Pottyondy Edina arról panaszkodik, hogy őt rendre kitiltják a fideszes vezetésű vidéki kultúrházakból, az elérhető nyilvános információkból az látszik, hogy számos helyszínen lép fel országszerte.
Az alábbi lista a fellépéseinek helyszíneit tartalmazza. A szemfüllesebb olvasóknak feltűnhet, hogy nagyon sok felsorolt városnak biza fideszes a polgármestere.
Budapest: Eötvös10 Művelődési Ház, UP Újpesti Rendezvénytér
• Szeged: IH Rendezvényközpont
• Eger: Hotel Park
• Kecskemét: Hírös Agóra Kulturális Központ
• Érd: Szepes Gyula Művelődési Központ
• Veszprém: Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér
• Pécs: Zsolnay Kulturális Negyed
• Kaposvár: K-Központ Rendezvényház
• Szekszárd: Babits Mihály Kulturális Központ
• Székesfehérvár: MOL Aréna Sóstó
• Salgótarján: Kohász Művelődési Központ
• Miskolc: Művészetek Háza
• Dunaújváros: Kultik Mozi
• Szombathely: AGORA Művelődési és Sportház
• Zalaegerszeg: Ady Endre Művelődési Központ
• Győr: Richter János Hangverseny- és Konferenciaterem
• Nyíregyháza: Váci Mihály Kulturális Központ
• Debrecen: VOKE Egyetértés Művelődési Központ
• Tatabánya: A Vértes Agórája
• Szolnok: Aba-Novák Agóra Kulturális Központ
• Fertőd: Fertődi Kulturális és Szolgáltató Központ
• Békéscsaba: Csabagyöngye Kulturális Központ
• Hódmezővásárhely: Bessenyei Ferenc Művelődési Központ
Pottyondy Edina paradox módon egyszerre bírálja Magyarországot és húz ebből hasznot. Puzsérhoz hasonlóan ő is abban érdekelt, hogy a célközönségének el tudja adni azt, hogy Magyarország egy utolsó putri. Erre a narratívára a keresletet ők teremtik meg a folyamatos „mindenszarizmussal”, ahogy a kínálatot is ők elégítik ki. Kérdés, hogy ezt meddig lehet fenntartani.

https://x.com/tuzfalcsoport/status/1872580231069892689?s=46

Európai versenyképesség és a magyar uniós elnökség

„Az EU részesedése a globális szabadalmakból kétharmadával csökkent 1995 és 2020 között, míg az USA részesedése csak egyharmadával esett vissza.…

A kormány 2025. január 1-jétől 21,2%-kal emeli a pedagógusok bérét. Idén a béremelés mértéke 32,2% volt. Négy év alatt csaknem megdupláztuk a pedagógusok jövedelmét.

Remélem békében és meghitt hangulatban ünneplik a karácsonyt!
️ Sok kereszténynek fenyegetések között, titokban kell megélniük ezt az örömteli időszakot.
🤝 Álljunk ki mellettük!

Év végi interjú az…

Hat hónap, amikor naggyá tettük Európát 1.

Július 2: Békemisszió Kijevben

Július 10: Nemzetközi sajtótájékoztatót tartottunk Brüsszelben a karakteres magyar EU elnökség programjáról és az első 10…

A jövő évi költségvetés célja:

A családok támogatásának növelése,
a vállalkozások megerősítése,
a rezsicsökkentés megvédése,
a nyugdíjak reálértékének megőrzése,
az ország biztonságának…

Bár karácsony volt de nem mehettünk el Peti mellett.
Van olyan tiszás aki megkérdezte, hogy miért foglalkozunk annyit vele. Azért, mert minden nap, folyamatosan hazudik.

2002 előtt nagyvonalúak voltunk…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média