Magyar Péter a hitlerezés előtt ébresztőt fújt a magyaroknak - kísérteties a Szálasi-indulóval való hasonlóság egy történész szerint.

Magyar Péter a Tisza Párt szombati, az MTVA székháza előtt tartott demonstrációján beszédét azzal kezdte, hogy Adolf Hitlert idézte és Hitler tanítványainak nevezte a „fideszes propagandistákat”.

A botrányos párhuzam kapcsán zsidó szervezetek is felháborodtak, Szalai Kálmán, a Tett és Védelem Alapítvány titkára a #magyarnemzet számára úgy fogalmazott: „Körülbelül ugyanaz az álláspontunk Magyar Péter tegnapi szavai kapcsán, mint tavaly Hadházy Ákos ügyében, aki kimondva-kimondatlanul is Adolf Hitlerhez hasonlította a magyar miniszterelnököt. Ez kimeríti a holokauszt-relativizálás fogalmát, amelyet minden közéleti szereplő esetében elítélünk.”

A beszéde elején ugyanakkor Magyar úgy köszöntötte a pár ezres közönséget a Kunigunda útján, hogy “Jó napot Magyarország, Jó napot honfitársaim,

Ébresztő Magyarok!”

️Egy történész ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmünket, hogy ez a fajta felszólítás politikai gyűlésen nem túl szerencsés fordulatnak minősül, hiszen az 1930-a évek közepétől hazánkban a nyilaskeresztes mozgalom egyik hívószava volt, a Szálasi-indulónak nevezett n@ci dal kezdősora.

Ehelyütt idézzük az Ébredj, magyar!, Hungarista induló szövegét.

Ébredj magyar, az ősi föld veszélyben
Elvész a fajtánk, hogyha nem merünk!
Velünk az Isten száz csatán keresztül,
Nem veszhetünk el, csak mi győzhetünk!
Rabokká váltunk ősapáink földjén,
De már a hajnal jön, hasadni kezd,
Ha összefog most magyar a magyarral,
Győzelemre visz majd a nyilaskereszt,
Szálasi Ferenc!

A Tisza párt elnökének nem ez az első hasonló botránya, korábban több millió embert alázott meg akkor Magyar Péter, amikor egy utcai fórumon állatnak nevezte a fideszes szavazókat.

A miniszterelnök több órás sajtótájékoztatót tart, a mentelmi jog-huszár lemondta a sajátját.

Peti amúgy úgy beszél korrupcióról, hogy még a Diákhitel Központ vezetőjeként a saját öccsét is foglalkoztató céget bérelte fel különböző projektekre. ️ Milyen…

Ez a Gyurcsány-fióka zavarta meg Orbán Viktor sajtótájékoztatóját Strasbourgban!
Öröm, hogy én már Kötcsén “beszélgethettem” vele.

5️⃣ új tagot választottak a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságába: olimpikon társaiktól Csernoviczki Éva judós, Kerekes Gréta atléta, Manhercz Krisztián vízilabdázó, Pétervári-Molnár…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média