Magyarország a felforgatók célkeresztjében

A 2024-és év egyik tapasztalata, hogy az újbaloldal ugyanolyan felforgató taktikákat alkalmaz az utcai politizálásban, mint az ellenzéktől ezt már az elmúlt évtizedben megszokhattuk. A 2026-os választásig pedig biztosak lehetünk benne, hogy több kísérletnek is szemtanúi lehetünk, amelyek azt célozzák, hogy Magyarországon is kirobbantsanak valamilyen „színes forradalmat”, amely aztán egy kormányellenes puccsal érhet véget.
A forradalmi recept pofon egyszerű módszereket tartalmaznak, olyannyira egyszerűeket, hogy a jelek szerint még a magyar ellenzék is képes alkalmazni azokat. Első lépésben a külföldről finanszírozott civil szervezetek a társadalomban meglévő elégedetlenséget felduzzasztják, adott esetben különböző törvénytelen eszközökkel megteremtik a társadalmi feszültséget.

A feszültségkeltésben titkosszolgálati segítséget is kaphatnak az egyes szervezetek, amely ellen nagyon nehéz védekezni. A zavarkeltés sikere után általában az következik, hogy békésnek ígérkező, legtöbb esetben egyetemista diákok részvételével lezajló demonstrációk rövid időn belül a kormány leváltását követelő, egyre agresszívabb megmozdulássá formálódnak. Mindig felbukkanó elem, hogy tisztázatlan körülmények között történt erőszakos incidens után elszabadulnak az indulatok. A feszültség fokozásában fontos szerepet játszanak a magukat függetlennek mondó, valójában az adott ország ellenzéki pártjaihoz, üzleti köreihez, vagy éppen külföldi finanszírozókhoz köthető médiafelületek. Ezek a sajtótermékek kritika nélkül közvetítik a „forradalmárok” üzeneteit a hazai és a nemzetközi közvélemény felé.

A nyugati kormányok egy jelentős része pedig mindig beáll a tüntetők mögé.

A forradalommal való kísérletezés azonban nem újkeletű, már a 2018-as országgyűlési választásokat követő hetekben több tízezres, rendbontásokkal járó tüntetéseket szerveztek zavaros hátterű „civilek”. Az ellenzéki pártok és a mögöttük álló csoportok a sorozatos választási vereségek után ugyanis arra jutottak, hogy az ellenzék nem tudja megszólítani az embereket, ezért csak úgy kerülhet kormányra Magyarországon, ha megroppan a társadalom, és egy úgynevezett „puha puccsal” megbuktatják a kormányt. A 2018-as „forró ősz” alatt, az ellenzék parlamenti obstrukcióval, utcai zavargásokkal és a közmédia épületének elfoglalásával akart feszültséget kelteni a társadalomban. Az események kísérteties hasonlóságot mutattak a szerbiai választásokat követő eseményekkel. A résztvevők mintha egy forgatókönyv szerint végezték volna a dolgukat. Forgatókönyv szerint zajló forradalmak?

Ha valaki felteszi magának a kérdést, hogy mi értelme tüntetéseket szervezni és pénzelni a világ különböző pontjain, miért éri meg ennek kiszolgálására egy hálózatot fenntartani, nos a válasz mindössze egy szó: hatalom. Egyrészről a katonai puccsok, a külső beavatkozással történő erőszakos hatalomváltások kora lejárt. A forradalom sokkal olcsóbb és hatékonyabb, mint a tankok és deszantosok eltartása. Egy jól felépített „színes forradalommal” olyan kormány kerül az adott ország élére, amilyet a megrendelő szeretne. Egy ország vagy egy teljes térség instabilitása pedig önmagában is lehet cél. A spekulánsok számára egy káoszba süllyedő ország amolyan aranybányaként működik, egy-egy válság a nyersanyagok világpiaci árára is kihatással van.

Ezen a ponton kell megemlíteni a szerb politikai „mozgatórugó” Srđa Popovic nevét. Mégis, ő és CANVAS (angol szó, jelentése: vászon – szerk.) elnevezésű szervezete vezető szerepet játszott szinte minden CIA által támogatott (és irányított) „színes forradalomban”, mióta ő vezette 2000-ben Slobodan Milosevic szerb köztársasági elnök megbuktatását; legutóbbi számítások szerint 50 ilyen – sikeres vagy sikertelen – kísérletben vett részt. Most Magyarországra és Orbán Viktor miniszterelnökre vetette tekintetét.

A professzionális „kormányváltás specialista” Srđa Popović 2017. szeptember 8-án Budapestre érkezett, hogy a Parlamentnél haknizó Gulyás Mártonhoz és az Orbán-ellenes ellenzékiekhez csatlakozzon az úgynevezett Agorában.

Popović először mint a belgrádi politikailag aktív diákszervezet, az Otpor! (szerb szó, jelentése: ellenállás – szerk.) alapítója vonta magára a nemzetközi figyelmet. 1998 októberében hozta létre az Otpor!-t, amelynek feladata eleinte a Belgrádi Egyetem diákjainak sérelmeivel való foglalkozás volt. Ez hamar megváltozott. Ő és az Otpor! többi alapítója kiképzést kaptak az amerikai kormányváltás specialista Gene Sharptól (a massachusettsi Albert Einstein Intézet alapítója) és az USA kormányának „puha puccs” szakértőitől, mint például a belgrádi amerikai nagykövettől, Richard Milestól és egyéb képzett hírszerzőktől, köztük választási specialistáktól is.
Az Otpor! Milosevic megbuktatására irányuló törekvéseit Richard Miles amerikai nagykövet irányította, aki kormányváltás specialista volt és sokkal jobban is értett ahhoz, mint a klasszikus diplomáciához. Ő vezette a CIA puccsot Azerbajdzsánban, amely hatalomra juttatta Aliyevet 1993-ban, mielőtt Belgrádba érkezett volna. Utána továbbment Grúziába, hogy az ottani CIA puccsot is végrehajtsa, amely pedig az USA számára fontos „partner” Mikheil Saakashvilit juttatta hatalmi pozícióba.

Az USA Nemzetközi Fejlődést Támogató Ügynöksége (USAID), amelyet sokan csak a CIA fedőszerveként emlegetnek, dollármilliókat csatornázott be az Otpor!-hoz piaci szereplőkön és az USA kormányzata által támogatott olyan NGO-kon keresztül, mint például a Nemzeti Alapítvány a Demokráciáért (National Endowment for Democracy), a Nemzeti Demokrata Intézet (National Democratic Institute) és a Nemzetközi Republikánus Intézet (International Republican Institute). A Soros György által alapított Nyílt Társadalom Intézet (Open Society Institute) szintén nyújtott pénzügyi támogatást az Otpor! részére Milosevic megbuktatásához. Még nem sikerült olyan kormányváltást vagy „színes forradalmat” találni, amely mögött az USA vezetése és a CIA állt és ne lett volna köze hozzá valamelyik „demokráciaépítő” Soros szervezetnek, teljes összhangban a washingtoni érdekekkel. A CANVAS állítása szerint több mint 50 országból képeztek már ki „demokráciapárti aktivistákat”, köztük Ukrajnából, Grúziából, Zimbabweból, Myanmarból, Eritreából, Fehéroroszországból, Azerbajdzsánból, Tunéziából, Egyiptomból és Szíriából. Részt vettek avenezuelai Hugo Chaves elleni „színes forradalom” befulladt elindításában, valamint a 2009-es sikertelen iráni „zöld forradalom” ellenzéki oldalról történő szervezésében. Ezek az országok kivétel nélkül olyan kormánnyal rendelkeznek, amely vagy nem áll be a Washington által diktált külpolitikai ügyekben a sorba, vagy olyan fontos nyersanyagokkal rendelkezik, mint az olaj vagy földgáz.

A Canvas és maga Popovic is folyamatos érdeklődést mutat Magyarország iránt, ugyanakkor az eddigi próbálkozások eddig kudarcot vallottak, azonban alapos okunk van azt feltételezni, hogy az összefogás pártjai a 2026-os választás közeledtével egyre veszélyesebb módszerekhez nyúlnak a hatalom megszerzéséért.

https://x.com/tuzfalcsoport/status/1841752877574070516?s=46