,,Egy barátság története", történelmi verseny fiataloknak, a lengyel-magyar barátság gyökereiről.
Lengyelországban a versenynek köszönhetően az elmúlt három évben már több ezer fiatalhoz jutottak el,…
„Soros György és Alex Soros demokrata megadonorok, az apa-fiú páros, akik minden választási ciklusban több tízmillió dolláros költekezésért felelősek, vasárnap, nem sokkal azután, hogy Joe Biden bejelentette, hogy kiszáll a versenyből, mindketten beálltak Kamala Harris mögé” – közölte nem rég a The Wall Street Journal. Mindez azonban nem előzmény nélküli..
,,Egy barátság története", történelmi verseny fiataloknak, a lengyel-magyar barátság gyökereiről.
Lengyelországban a versenynek köszönhetően az elmúlt három évben már több ezer fiatalhoz jutottak el,…
Mi úgy gondoljuk, hogy a stratégiai fontosságú területeket magyar állami kézben kell tartani.
Mi az orosz-ukrán konfliktusban kezdettől fogva, határozottan és következetesen békepártiak vagyunk!
Orbán Viktor már 2015-ben megmondta…
Az Európa Szabadegyetem vendége volt Kovács Norbert Cimbi, az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület elnöke.
️Csúcson a foglalkoztatás, 4 millió 768 ezren dolgoznak már, s emellett 10,4% a reálkereset növekedés is. 2019 év végétől 2024. I. negyedévig tartó reálkereset növekedésünk a 2️⃣. legnagyobb volt az…
2. nap
18 km. Kalandok a kompnál.
videó linkje a kommenteknél
Magyarország hangjai: klasszikus zene, népzene, klezmer, cigányzene, funk-rock és hip-hop. Néhány műfaj, ami megjelenik a Fonogram, Artisjus és Kossuth-díjas művészeket felvonultató Spotify listán,…
Van ember, van vas és most már lőszer is!Magyarország szükség esetén meg tudja magát védeni.️