Az Európai Parlament törvényhozói joggal rendelkező uniós testületként – a Szerződések értelmében – demokratikus felügyeletet gyakorol az EU tevékenysége felett, ugyanakkor a saját működését lazább belső szabályozottság, nem kellő külső kontroll és elszámoltathatóság jellemzi. Az elmúlt időszak hatalmas korrupciós botránya, a Qatargate is ezt támasztja alá, egy olyan politikai skandalum képében, amelyben megalapozottan állítható, hogy az európai parlamenti képviselőkre és az Európai Parlament tisztviselőire, lobbistáira és családtagjaikra tartósan befolyást gyakorolhattak EU-n kívüli országok kormányai.

Míg a Qatargate-botrány egyik főszereplője, Eva Kaili görög EP-képviselő – 2014 óta az Európai Parlament tagja – az EP nemrég, a botrány kirobbanása nyomán felmentettalelnökeként egy magasszintű pozíciót foglalt el, addig más érintett (vagy potenciálisan érintett) politikusok alacsonyabb szinten helyezkedtek el a hatalmi gépezetben. A konkrét személyek korrupciós szerepe jellemzően az EP Külügyi Bizottságát (AFET) vagy az Emberi Jogi Albizottságot (DROI) érintik, amely azt mutatja, hogy ezek az EP-testületek különösen nagy korrupciós kockázatot hordoztak, illetve hordoznak a mai napig.

A botrányban érintett José Ramón Bauzá Diaz, spanyol liberális európai parlamenti képviselő a Renew Europe frakciójából, aki egyben a már említett Külügyi Bizottság tagjának neve a napokban ismét előkerült.