Mitől félsz jobban, a tűztől
vagy a betegségtől? 
Minek örülsz jobban, hogy egészséges
vagy, vagy hogy segíthetsz valakinek? 🫂
Mit adnál azért, hogy megválts valakit? 🫶
Mindig van mit adni. És…
Nemcsak az Európai Unióban, de a jogvédelemmel foglalkozó Európa Tanácsban és az Emberi Jogok Európai Bíróságán is megjelentek Soros György emberei, erről . A European Center for Law and Justice (ECLJ) több tanulmánya részletesen bemutatja, hogy a 2009 óta a testületben székelő száz bíró közül huszonkét ítész közvetlen kapcsolatban állt Soros szervezeteivel, nemrég pedig arra is fény derült, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok nagy összegű támogatásaival valószínűleg az Európa Tanács egész intézményrendszerét befolyás alatt tartja.
Korábban az ügyben több, Magyarországon is ismert civil szervezet neve is felmerült. A Helsinki Bizottsággal például hét bíró működött együtt, köztük a bolgár Yonko Grozev is, akit az EJEB egyik testületének elnökévé választottak. A Soros-alapítvány előszeretettel támogatja a szervezet egyes országokban működő leágazásait. A bulgáriai Helsinki Biztottság 2016-ban 460 ezer dollárt kapott, 2018-ban pedig 320 ezret. A magyarországi szervezet 2016-ban 610, míg 2018-ban 50 ezer dollárt kapott.
A tegnapi napon strasbourgi székhelyű szervezet igazgatója Grégor Puppinck francia alkotmányjogász bejelentette, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) eljárási szabályzatának 71. cikkével összhangban előterjesztők a Közgyűlés elnökének, a közel 60.000 ember által támogatott petíciót az "EJEB-nél, azaz a strasbourgi emberi jogi bíróságnál fennálló összeférhetetlenség megszüntetésére”. Az igazgató videó üzenetben elfogadhatatlan cenzúrát emleget és hitet tesz amellett, hogy a szervezet folytatja a harcot az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének bevonásával.
Mitől félsz jobban, a tűztől
vagy a betegségtől? 
Minek örülsz jobban, hogy egészséges
vagy, vagy hogy segíthetsz valakinek? 🫂
Mit adnál azért, hogy megválts valakit? 🫶
Mindig van mit adni. És…
️13:00-tól Kormányinfó az M1-en és Magyarország Kormánya Facebook oldalon. 
A Transparency International magyar irodavezetője gyarmattartó stílusban jelentetett meg ma egy cikket a magyar kormány 17 pontos korrupciós csomagjáról, amelyet a Brüsszellel való megállapodás…
Addig tiszteljük mások eszméit, amíg azok nem ütköznek a parancsolatokba. Ebben áll a keresztény társadalmi felelősségünk.
A balliberálisokat csak a hatalom érdekli, és nem számít nekik, hogy mit…
Gréczy Zsolt új fotóval büszkélkedik követőinek! A DK győri taggyűlésén járt, ahol azt mondta: „Jó látni, hogy a DK-s csapat egyben van, tenni akar!”
A héten megalakult az ellenzék frakcióközi LMBTQ-csoportja, amelynek nem minden nyíltan meleg ellenzéki képviselő lett a tagja. Vélhetően ők is látják, hogy ez nem a melegek képviseletéről szól, hanem…
️ két fontos infó a forintról:
1️⃣ a milyensége önmagában nem gond a gazdaságnak, ez tény.
2️⃣ a brüsszeli viták vannak rá a legnagyobb hatással.
megoldódik.
️ figyeljetek, ma 13 órától kormányinfó lesz!
Az egész ország a választ várja!
Külföldről pénzelt árulók!