Karácsonynak hála Budapesten lassan csak buszok közlekednek. Minden más leáll, kimarad vagy elromlik. 
A Közélet Iskolája “közösségi oktató és kutató központ" ismerős lehet olvasóinknak. 2014-ben alapította Udvarhelyi Tessza, Dósa Mariann és Szabó Diana. Manifesztójuk szerint a Közélet Iskolája célja a “demokratikus kultúra fejlesztése és a kirekesztett emberek társadalmi részvételének elősegítése” mégpedig többek között “az állampolgári részvételhez szükséges RADIKÁLIS tudás termelésével”.
Saját bevallásuk szerint évek alatt rengeteg közélet iránt érdeklődő ember, civil szervezet és aktivista csoport vett részt a képzéseiken. A tavalyi évben nagyjából 1000 embert láttak vendégül 120 különböző szervezetből, és minden évben igyekeznek többeket bevonni.
Bár sajtóhírek szerint a Fidesz jelöltje, Gondos Judit kétharmados győzelmet aratott baloldali ellenfele felett a VIII. kerület időközi önkormányzati választásán a városrész 5. számú választókerületében, semmi jel nem utal arra, hogy ez megtörné a Közélet Iskolája lendületét.
A következő nagyszabású programjuk keretében, a Szerveződj! társasjátékban a résztvevők több körön keresztül különböző állampolgári szerveződések bőrébe bújhatnak, és minden körben egy újabb társadalmi ügyért állhatnak ki közösen. "Például meg akarjátok akadályozni, hogy a városi park helyére plázát építsenek vagy az LMBTQ+ emberek jogaiért küzdötök."
/posztok.hu

Összeültek a nagyvadak.
És ahogy a fotón is látszik, nagyon gondolkodnak.


