A (legalábbis névleg) Joe Biden által vezetett, 2021 januárjában hivatalba lépett amerikai kormány körül már annak megalakulásakor hemzsegtek a Soros Györgyhöz és …

A (legalábbis névleg) Joe Biden által vezetett, 2021 januárjában hivatalba lépett amerikai kormány körül már annak megalakulásakor hemzsegtek a Soros Györgyhöz és szervezeteihez köthető emberek. Az Egyesült Államokban választások után, amennyiben új elnök kerül hivatalba, egy teljes csapat segíti a hatalomátvételt az adminisztrációban (ez az úgynevezett transition team). Biden átmenetet levezénylő csapatában nem meglepő módon számos olyan személy volt, akik Soros által támogatott szervezetekhez köthetőek.

Biden "ügynökségi felülvizsgálati csoportjai", amelyek az egyes kormányzati ügynökségek "működésének megértéséért felelős" személyek listáit tartalmazzák, voltak felelősek azért, hogy felkészítsék a megválasztott elnököt és a megválasztott alelnököt, Kamala Harrist arra, hogy az első naptól kezdve flottul menjen minden az adminisztrációban. Soros katonái jól szerepeltek ezeken a listákon.

Sarah Cross, a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok nemzetközi migrációs kezdeményezésének érdekvédelmi igazgatója volt, majd helyet kapott Biden külügyminisztériumi átmenetet elősegítő csapatában.

️A részletek a cikkben.

Ezt látja a létrás gépjármű kezelője.
Még jó, hogy ő a nyuszin és a teknősön , meg a tűzoltókat ábrázoló piktogramon kívül a többi jelzést is érti.
Megkérdeztünk egy szakembert is, akinek a…

Itt az újabb riogatás️Egyre több helyen olvasom, hogy üzemanyaghiány lesz az ünnepi hétvégén. Jajjjj…

☝️A GONOSZ ÁRSTOP miatt TÚL OLCSÓ a 95-ös és a dízel, ez okozhat ellátási gondokat egyes haladó…

Jó reggelt liPsik!
Tudom, hogy minden bajotok van és minden rossz, ami magyar.
️De a valóság és ebben az esetben az Eurostat mást mond.
Az EU-s országokat tekintve Magyarországon nőtt a legmagasabb…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média