A 4G megérkezett – és összeomlott a születésszám?
Egy egyetemi kutatás érdekes összefüggésre hívja fel a figyelmet: több országban a születésszám jelentős visszaesése időben egybeesett a 4G…
Nincs stabil kétharmad a Tisza mögött a kormányzás demokratikusságát illetően
️Az Europion piackutató HVG számára készített reprezentatív felmérése szerint a Fidesz szavazók többsége 64 százaléka szerint önkényuralmat épít Magyar Péter
A Tisza-kormány 2026 áprilisi hatalomra kerülése óta eltelt rövid idő alatt több olyan alkotmányos lépést tett, amely éles vitát váltott ki a magyar közéletben. Az Alaptörvény 17. módosításának parlamenti elfogadása – amely Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatásának azonnali megszüntetését, a országgyűlési képviselők 12 éves mandátumkorlátjának bevezetését és további intézményi változásokat tartalmaz – különösen heves reakciókat váltott ki. A Fidesz „Stop önkény!” kampányt indított, tüntetést szervezett a Sándor-palota előtt, és azt állítja, hogy ezek az intézkedések a demokratikus normák megsértését, sőt önkényuralmi törekvéseket jeleznek.
Az Europion piackutató által a HVG számára 2026. július 14-én készített reprezentatív felmérés (1900 fős minta, MrP-módszerrel korrigálva) azonban más képet mutat. A válaszadók 47%-a egyáltalán nem, további 9%-a inkább nem ért egyet azzal, hogy a Tisza Párt önkényuralmat építene Magyarországon.
Ez azt jelenti, hogy egyértelműen csupán a válaszadók 56 százaléka nem ért azzal egyet, hogy a Tisza kormány önkényuralmat épít.
Ugyanakkor a Fidesz szavazók 64 százaléka gondolja ennek az ellenkezőjét, 46 százalékuk teljes mértékben, 18 százalékuk inkább egyetért azzal, hogy Magyar Péter önkényuralmat épít ki Magyarországon.
Az Europion-adatok szerint egyelőre nem „sokan” gondolják a magyar társadalomban, hogy a Tisza önkényt építene, és a jogkorlátozás percepciója is alacsonyabb, mint a korábbi kormányzás idején. A Fidesz hitelessége ezen a téren erősen megkérdőjelezett a kutatás alapján.
Ugyanakkor a legutóbbi intézkedések mögött hiányzik az a kétharmados jellegű társadalmi és politikai támogatás, amely hosszú távon stabillá és vitathatatlanná tehetné ezeket a változásokat. Ha a Tisza valóban a demokratikus jogállam megerősítését és nem pusztán a hatalom újraelosztását célozza, akkor a parlamenti többség birtokában is érdemes lenne több figyelmet fordítani az egyeztetésre, a transzparenciára és az intézményi stabilitás megőrzésére. Ellenkező esetben a „Stop önkény!” vádak – még ha most kisebbségben is vannak – idővel nagyobb teret nyerhetnek.
A 4G megérkezett – és összeomlott a születésszám?
Egy egyetemi kutatás érdekes összefüggésre hívja fel a figyelmet: több országban a születésszám jelentős visszaesése időben egybeesett a 4G…
így élünk mi így nyáron
Nem is olyan régen, egy messzi-messzi Galaxisban választási kampány dúlt. A TISZA-lázadók vezére, a magas, férfias és karcsú Magyar Péter, miniszterelnök-jelöltként indult harcba a hatalom…
Gyalogátkelő VKK PREMIER MA 20.00
Írd meg kommentben: Szerinted demokratikusabb lett az ország, vagy csak a hatalom birtokosai változtak meg?
És egy radikálisabb felvetés: mit érne el a Fidesz azzal,…
️ Magyar Péter a Fidesz nélkül egy Mekiben takarítana. 🤷
👉 A versenyszférában soha, semmit nem tudott felmutatni.
👉 Szerinted sem alkalmas semmilyen vezetői pozícióra?
️ Orbán Viktoron akarnak példát statuálni!
️Havasi Bertalan élesen reagált Magyar Péter bejegyzésére. Mint mondta: a BYD a világ egyik legfontosabb elektromobilitási vállalata, ezért a magyarországi beruházás stratégiai jelentőségű. Úgy…

️“Miniszterelnök úr, önnek szakemberre van szüksége!”