Zelenszkij barátja és színésztársa mára patológust ígér Orbán Viktornak

️Jurij Velikiy egy gyalázkodó “paródiába” burkolva, a magyar miniszterelnök két szemét két golyóhoz. Az ukránok a humorban sem ismerik a tréfát.

Volodimir Zelenszkij és a (másik) színész, Jurij Velikiy között régi a baráti és munkakapcsolat, amely még a Kvartal 95 Stúdióból származik, Jurij Velikiy korábban a Stúdió rezidense volt, ahol az ukrán elnök volt az egyik alapító és vezető, gyakorlatilag addig, amíg elnök lett. 2019 után, Zelenszkij elnökké választása után Jurij lett a Studió “hivatalos” parodistája.

Friss anyagában - amelyben magával beszélget tipikus odesszai stílusban („dядя Zorik”) - többször burkoltan később pedig nyíltan fenyegeti Orbán Viktor magyar kormányfőt, majd a videó egyik pontján hangnemet vált a “paródia” és egészen nyíltan fogalmaz: Vitja, nézz rám mind a két szemeddel…Csak hogy biztos legyen, elmagyarázom: a két szem az két golyó az orrod körül… Szóval ha március 25-én bemegyek a bankfiókba a nyugdíjadért, és azt mondják nekem: bocs, pénz nincs, mert valami kövér pöcs hirtelen úgy döntött, hogy kell neki…akkor tudd meg…Figyelj, van még egy csodálatos patológusom is, akire még senki sem panaszkodott…”

Jurij Velikiy bírálják a konzervatív oldalon is, az egyik legnagyobb “botránya” az volt, hogy többször és nagyon durván, obszcén módon sértegette Donald Trumpot – különösen 2024–2025 környékén, amikor Trump ismét elnök lett, és közeledett Oroszországhoz, az Orbán anyaghoz hasonló hasonló fenyegetést nem fogalmazott meg.

️Néhány példa arra, hogyan sértegette Trumpot (ezek Velikiy videóiban elhangzó kifejezések, magyar fordításban): az amerikai elnököt rendszeresen “narancssárga s€ggfejnek” (оранжевый жопошник / orange жопа), “narancssárga kurv@pecérnek” vagy “narancssárga f@szfejnek” hívta.

️Így beszél az a patrióta, akinek saját nemzete érdeke áll első helyen. Csak az Isten előtt térdel, senki más előtt nem. Ő a magyarok patriótaja: Orbán Viktor!

Már megint lebukott. Magyar Péter teljesen hülyének nézi a magyarokat. Kiderült hogy Petike a kamu drogtesztjét egy osztrák alvásszakértővel végeztette. Azt nem tudjuk továbbra se, hogy hozzányúlt e…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média