Bajnai az egész országot egy általa elképzelt globalista buborékba tenné

️A volt szocialista miniszterelnök pozíciójában egyes becslések szerint csillagászati összeget lehet keresni, Bajnai jelenleg vezérigazgató a londoni székhelyű Campbell Lutyens nemzetközi pénzügyi tanácsadó cégnél.

A korábbi baloldali kormányfőnek tervei vannak Magyarországgal. Kisebb és nagyobb buborékokban gondolkodik a magyar viszonyokat illetően, szerinte a globalista pénzügyi körök szemléletmódja – Bajnai szerint amelyikben például van fantázia, nyitott az egész világra – most még kisebbségben van hazánkban, de bízik abban, hogy ez majd az egész országra ki fog terjedni.

A Forbes magazin számolt be arról, hogy Bajnai Gordon egy londoni globális tanácsadó cég vezetőjeként vendégük volt tavaly október 14-én az Europa Event Centerben.

A Forbes egy olyan amerikai székhelyű nemzetközi üzleti magazin, amely globális gazdasági, üzleti és pénzügyi témákkal foglalkozik. Mivel a nemzetközi kapitalizmust, a szabad piacot és a vállalkozói kultúrát népszerűsíti, sokan a globalista gazdasági lapok egyik zászlóshajójának tekintik, ráadásul alapvetően a szabadpiacot, a globalizált gazdaságot, a multinacionális vállalatokat, és a nemzetközi elit üzleti hálózatait pozitív kontextusban mutatja be az olvasóközönség számára.

Az említett eseményre visszatérve, a rendezvény kapcsán interjút készített Bajnaival a magazin és a volt szocialista miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc egykori gazdasági minisztere elég egyértelműen fogalmazva jelezte, hogy abban bízik, hogy abból a jelenleg még “mérsékelt méretű” buborékból, amelyet a Forbes és közönsége képvisel egy nagyobb, az egész országra kiterjedő, feltételezhetően buborék fog létrejönni.

A GrowJo nevű amerikai üzleti adatplatform szerint a Campbell Lutyens – amelynek vezérigazgatója jelenleg Bajnai Gordon – becsült éves árbevétele kb. 99,5 millió USD(kb. 34–38 milliárd Ft) körül van. A brit Endole / Companies House céginformációi szerint a Campbell Lutyens Holdings Ltd. csoport tekintetében a 2023–2024-es üzleti évben a forgalom értéke elérheti a kb. 106,65 millió fontot (kb. 43 milliárd Ft)

Bajnai fizetése nem nyilvános adat, a salary.com alapján egy ilyen szintű cég Chief Executive Officer (vezérigazgató) pozíciója kapcsán akár 0,9 – 1,2 millió USD/év (kb. 320 millió) körüli összeggel is lehet számolni, különösen ha figyelembe vesszük a magánpiaci tanácsadó cégek prémium-struktúráját (pl. bónuszok, juttatások)

Milyen bizonyíték kell még? Újabb magyar áldozata van az ukrajnai kényszersorozásnak!

Újabb magyar áldozat az orosz-ukrán háborúban.
Sajnos a sokadik, túl sokadik.
Reban Zsoltot kényszerrel vitték el az utcáról az ukrán kényszersorozók a beregszászi járásban, Kárpátaljáról. A háború…

És ezek akarnak uniós tagok lenni?
️ Újabb magyar áldozata van az ukrán kényszersorozásnak!
Részletek kommentben.

Polgárháborút akar Puzsér?
Polgárháborút akar Puzsér?
Ezt mondta Orbán Zelenszkijnek!
Ezt mondta Orbán Zelenszkijnek!
Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média