HOLNAP PREMIER!
️
Szeretnél betekintést nyerni a november 20-án mozikba kerülő Sárkányok Kabul felett kulisszái mögé? 
Kíváncsi vagy hogyan építették fel Magyarországon a kabuli repülőteret? Milyen…
A Kína ellen hergelő átlátszós újságíró családjában van egy érdekes csavar
️ Zubor Zalán házastársának kínai útlevele érdekes kérdéseket vet fel
Minden jel szerint Zubor Zalán az Átlátszó egyik Ázsia-felelőse, és rendszeresen publikál olyan témákban, amelyekben kritikus hangnemet üt meg a jelenlegi kínai vezetéssel kapcsolatban.
Ennek keretében nem csupán “a kínai kommunista párt információs hadjáratáról” vagy “kémkedés gyanújába keveredett kínai távközlési cégekről” számolt be az elmúlt időszakban, hanem rendszeresen foglalkozik Tajvan és Kína kapcsolatával is.
Ezekben a cikkeiben rendszeresen kiemeli, hogy Tajvan független és “nem akar Peking fennhatósága alá tartozni.” A “Hárommillió civilt készítenének fel a háborúra, de nem katonaként Tajvanon” című cikkben Zubor azt fejtegeti, hogy a rendezetlen státuszú terület miként próbál függetlenedni katonai értelemben is Kínától.
A vonatkozó források alapján a szuverenitási törekvések Tajvanon meglehetősen szigorú döntéseket eredményeznek. A Taipei Times című helyi lap szerint a „Taiwan Area” (azaz Tajvan) lakosaira irányadó Cross-Strait Act nevű jogszabály tiltja, hogy olyan személyek, akik Tajvanhoz tartozónak számítanak, Kínában legyen bejelentett háztartásuk (címük) vagy Kínai Népköztársaság által kiadott útlevelük („passports issued by the Mainland Area”).
Sőt, a Focus Taiwan arról ír, hogy ha valaki mégis megszerzi a kínai útlevelet, Tajvan kormánya elveheti a tajvani állampolgárság „Taiwan status-át” (azaz lakcím regisztrációt, polgári jogokat stb.).
Mindez annak fényében válik érdekessé, hogy a nyilvános Facebook adatok szerint Zubor Zalán házastársa M.Y. Shi Tajvanhoz erősen kötődik, éveken keresztül a területről posztolt, például tajvani zászlóval a kezében, a nyilvános esküvői képek tanúsága szerint mégis kínai útlevéllel rendelkezik.
Lehet, hogy az ázsiai tényfeltárást az átlátszó újságírójának először a saját családjában kellene lefolytatnia..
HOLNAP PREMIER!
️
Szeretnél betekintést nyerni a november 20-án mozikba kerülő Sárkányok Kabul felett kulisszái mögé? 
Kíváncsi vagy hogyan építették fel Magyarországon a kabuli repülőteret? Milyen…
A tiszás jelölteknek nincs miért aggódniuk: Brüsszel már kiadta az ukázt. A magyarok pénzét a háborúba küldik – már azt, amit el nem lop a háborús maffia. A végén pedig magukat a magyarokat küldenék a…
Ukrajnában éppen most robbant ki egy komoly korrupciós botrány, minisztereket menesztettek, a fő gyanúsított elhagyta az országot. Háborús maffia körvonalazódik. Ilyen helyzetben máshol azonnali…
Az ukrajnai korrupciós botrány kirobbanása amerikai selyemzsinór a Zelenszkij-rezsimnek.
️
️
️
️
A korrupciós botrány nem véletlenül robbant ki.
👉 Sokatmondó, hogy az elmúlt napokban Trump megállapodott Szaúd-Arábiával és Indiával, Oroszországgal pedig új béketerven dolgozik.
Zelenszkij körül…
Tökéletes hasonlat! 
Eger mindig híres volt a hazaszeretetéről és a bátorságától. Régen a török akarta eltörölni a nemzetet, ma a globalista, régen is volt áruló, Hegedüs hadnagy, ma is van, Magyar Péter. Régen karddal,…
Lázár János Paks 2-ről és az autógyárakról!