Nem Kabulban vagyunk, nem is Isztambulban, hanem a bécsi Duna-szigeten ezen a hétvégén.

Eredetileg azt hittük, hogy valami nagy esemény van ott. Talán Rainhard Fendrich fellép, vagy valami hasonló. Nem! Az afgánok és a szírek elkezdték ünnepelni a Mindenszentek és a Szentek hétvégéjét.

Annyira sokat grilleztek, hogy a füstfelhők csak úgy emelkedtek az égbe. Itt láthatják a csodálatosan
fátyolos embereket.

Őszintén szólva, senkinek sem jutna eszébe, hogy itt Bécsben vagyunk. Gerald Grosz, ezek a
gyönyörű képek biztosan megdobogtatják a szívét, nem igaz?

Üdvözöljük Bécsben, welcome in
Vienna, csak ennyit lehet mondani. A képek nem hazudnak, a számok nem hazudnak, a tények nem
rasszisták.

És én is azt kérdezem magamtól, miért ülök itt már hat-hét éve, és miért figyelmeztettem mindig is
ezekre a körülményekre aktív politikai pályafutásom során. És ezért azt kellett hallgatnom, hogy
rasszista vagyok, jobboldali szélsőséges, összeesküvés-elméleti stb.

Most bekövetkezik, ami megjósolták, és ami nyilvánvalóan tervbe is vették.
Vagyis az alapvető változás Európában, egy új, közel-keleti dominanciájú kontinens felé, az elmúlt tíz évben több mint 9,3 millió emberrel Szíriából, Afganisztánból, Irakból.

És akkor nem is kell csodálkozni, hogy még egyszer, századik alkalommal is Scholl-Latourra kell
hivatkozni. „Aki Kalkutta felét befogadja, az nem Kalkuttának segít, hanem Kalkuttává válik.

” Tehát, ha Bécs és Berlin befogadja Afganisztán felét, akkor nem Afganisztánnak segít. Afganisztánná válnak.
És a képek azt mutatják, hogy mi vagyunk Afganisztán. Ha Szíria felét befogadjuk, akkor nem
Szíriának segítünk. Egyetlen szíriainak sem. Végül Szíriává válunk. Végül Irakká válunk.

És ha a városképtől a Duna-szigetről eljutunk az iskoláinkig. Christian Klar ma csodálatosan
elmagyarázta. Akkor ugyanazt a képet, ugyanazt az arcot látjuk, vandalizmussal, erőszakkal az
iskoláinkban. Aztán ha hétvégén benézünk a kórházak sürgősségi osztályaira. Akkor azt hiszem, nem
is tudom, hogy a melyik klinikán vagyunk Szíriában, Damaszkuszban, vagy a Tattler klinikán, a szent
Tattler klinikán. Most már lassan elég.

Nem, így van. Elég volt. És ha ránézel a Raumannplatzra, azt hiszed, hogy egy kabuli barlangban
vagy. Így van. A kabuli barlangot importálod, és akkor a kabuli barlangban vagy. Ez nagyon egyszerű.

És ez valójában annek az őrületnek az eredménye, amit a Merkel munkája című könyvben írok az
elmúlt tíz év politikájáról, ahol nyilvánvalóan senki sem ad többé válaszokat, senki sem akar többé ez ellen fellépni, és végül csak a saját bukásunk kommentátoraira vagyunk kárhoztatva.

És ez nem is rasszista. Én feminista vagyok.
…….
Nem akarom, hogy a nőket az őrületbe kergessék. Nem akarom, hogy a nőket megcsonkítsák! Nem
akarok ál-afgánokat Stájerországban. Homoszexuális nacionalista vagyok.
……………..
Valójában én vagyok az alapértékek képviselője, amelyek egykor Európát jellemezték, és amelyeket most a progresszív baloldali erők és a látszatkonzervatívok elárultak.

Gratulálok a bécsi
polgármesternek, aki nem polgármester, hanem Bécs kalifája.