Aktivista bírók és Magyar Péter anyja is a szereplői az adatszivárgási botránynak

️ Ahogy arról beszámoltunk, a Tisza Világ adatainak nyilvánosságra kerülése folytán aktív magyarországi bírák személyes adatai is kerülhettek illetéktelenek kezébe.

Országos Bírósági Hivatalba beosztott bíró, aztán a PKKB-n ítélkező címzetes törvényszéki, büntető ügyszakos bíró, illetve a Fővárosi Törvényszék egyik bírája kapcsán többek között a nevük, de lakcímük és választókerületi besorolásuk is kiszivárgott.

A listán feltűnik Erőss Mónika, Magyar Péter anyja is. Dr. Erőss Mónika, aki 1984 óta volt bíró, korábban qz Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese, de a Kúria főtitkára is volt. Megjegyzendő, hogy a bíró munkája során a függetlenséget, a pártatlanságot kell képviselnie, ugyanakkor már a Tisza Párt alakulása idején botrányba keveredett, mert sajtóhírek szerint segített fiának a március 15-i tüntetés szervezésében. Akkor az OBH lényegében megvédte Erősst, azt a tájékoztatást adta, hogy „a Köztársasági Elnök 2023. december 6. napján kelt határozatával dr. Erőss Mónikát, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettesét bírói tisztségéből 2024. július 10. napjával – az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltésére tekintettel – felmentette. Dr. Erőss Mónika 2024. január 11. napjától kezdődően szabadságát, illetve felmentési idejét tölti, mely időszakban munkát már nem végez.”

Tavaly decemberben a HVG beszámolója szerint "nyilvános közösségi kiállást szervezett a bíróságokért a Res Iudicata - Bírák a Társadalmi Tudatosságért Egyesület, amelynek tárgya, hogy felléptek az OBT és kormány között 2024. november 20-án létrejött, többek között a bírák és az igazságügyi alkalmazottak fizetésemeléséről szóló megállapodást. A tiltakozást illetően a Magyar Bírói Egyesület, a MABIE is hallatta hangját.

A tiltakozó bírók nevét a RES Iudicata és MABIE is nyilvánosságra hozták saját honlapjukon és a lista a mai napig elérhető. Érdekesség, hogy ezen a listán véletlenül megtalálható Magyar Péter anyja mellett a Pesti Központi Kerületi Bíróság azon csoportvezető bírája és az a törvényszéki bíró is, akiknek az adatai kiszivárogtak a Tisza Világ applikációból.

Mint már arra korábban rámutattunk, a bírósági érdekvédelmi képviseletek komoly hitelességi deficittel küzdenek, korábban többször is elmulasztottak tiltakozni a bírói kart vagy éppen bírósági vezetőket ért közvetlen támadások kapcsán Gyurcsány Ferenc, Márki-Zay Péter, vagy éppen Magyar Péter részéről.

Szeretettel várjük Önöket 2025. november 13-án, 18:00-kor Zeneszalon: Örökzöld dallamok című rendezvényünkre!

Kérjük, tekintsék meg a Zeneszalon sorozatunk eddigi rendezvényeiről összeállított…

Hamisított útlevelekhez is használhatja az ukrán titkosszolgalat a kiszivárgott tiszás adatokat, vagy akár bűnözői körök adathalászattal banki adatokhoz is hozzájuthatnak!!

Durva hírhamisítás a BBC-nél

Egy kiszivárgott 19 oldalas belső jelentés szerint a brit közszolgálati média, a BBC szándékosan meghamisította és úgy vágta össze Donald Trump egyik beszédét, hogy úgy…

A magyar nyugdíjak értéke tovább nő!
Augusztusban az átlagnyugdíj 245 ezer forint volt, ha hozzávesszük az 1,6 százalékos növekedést és a 13. havi juttatást, akkor az idei évre vetítve a havi…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média