Pékből közigazgatási szakértő, jelölésükről Facebookról értesülő képviselők – Tarr Zoltán vallomása a Tisza Párt valódi működéséről

Újabb kínos részletek derültek ki a Tisza Párt háza tájáról. Egy június 11-én, Újpesten felvett beszélgetésben Tarr Zoltán, a párt európai parlamenti képviselője meglepő őszinteséggel árulta el, hogyan is zajlanak a dolgok Magyar Péter mozgalmán belül. A videóból kiderül: a Tisza nem programot kínál, hanem hatalmat akar. A döntéshozatal egyetlen ember (nem nagy titok, Magyar Péter) kezében összpontosul, a „szakértők” között pék is akad (közigazgatási területen), a konkrét intézkedések, amikkel állítólag készülnek a választás utáni hétre pedig – saját bevallása szerint – nincsenek még meg (az nem derült ki, hogy akkor mitől konkrétak, ha nem léteznek).

️ Mindenről Magyar Péter dönt – a képviselők csak a Facebookról értesülnek

A 20. perc környékén Tarr arról beszélt (20:15 - 20:21):
„…és akkor miután kiposztolta (Magyar Péter), hogy felkért képviselőnek, akkor utána beszéltünk is róla.”

Vagyis a Tisza Pártban nem előzetes egyeztetés, szakmai vita, közös döntéshozatal történik, hanem a vezér egyedül határoz, a többiek pedig utólag igazodnak hozzá. Az, hogy a saját képviselőjelöltjei (legalábbis egy biztosan) a Facebookról tudták meg a sorsukat, világosan mutatja, hogy a Tisza valójában nem demokratikus közösség, hanem egyszemélyes projekt, hiába próbálják ezt a Tisza-szigetekkel leplezni és demokratikus folyamatokat mímelni. Egy komolyan vehető politikai közösségben elképzelhetetlen, hogy a képviselő-jelöltek a Facebookról értesüljenek a jelölésükről.

️ Brüsszel feltételeinek végrehajtói lennének

A legsúlyosabb kijelentés az EU-s pénzekkel kapcsolatban hangzott el Tarr Zoltán részéről (21:43 - 21:54):
„…folyamatosan tárgyalunk, és pontosan tudjuk, hogy mik azok a lépések, amiket meg kell tenni annak érdekében, hogy a források egyáltalán hozzáférhetően legyenek majd. Ömm… Ezek bizonyos politikai lépések, amiket meg kell tenni.”

Mindenki tudja, mit jelent ez a gyakorlatban: a rezsicsökkentés felszámolása, a gyermekvédelmi törvény visszavonása, az orosz energiáról való azonnali leválás, progresszív személyi jövedelemadó, adóemelések és a genderideológiai elvárások teljesítése. Vagyis a Tisza Párt programja nem más, mint a brüsszeli diktátum végrehajtása – a magyar emberek érdekei ellenében.

️ „Szakértők”: hobbitörténész pék tehetne javaslatokat közigazgatási ügyekben

A párt szakmai hátországáról, munkacsoportjairól is beszélt (31:49 - 32:10):
„Vannak nagyon komoly, sok évtizedes tapasztalattal bíró szakemberek, vannak műkedvelők, akik azért csatlakoztak egy csoporthoz, mert elképesztően érdekli őket a nem tudom, a könnyűipar, vagy a vízügyi tervezés, de alapvetően ők soha életükben ezzel nem foglalkoztak, de van elképzelésük, van műkedvelő történész, akinek a közigazgatás a kutatási területe, de nem ezt tanulta, hanem alapvetően pék.”

Ez a mondat tökéletesen összefoglalja, mennyire komolytalan a Tisza Párt. A kormányzásra készülő mozgalom egyik közigazgatási „szakértője” Tarr Zoltán elmondása szerint egy pék – mindez még vicces is lenne, ha nem arról lenne szó, hogy Magyarország jövőjéről kellene felelősen gondolkodni. Ez több mint kínos: ez a szintű amatőrizmus veszélybe sodorná az országot – különösen egy válságokkal terhelt időszakban, amikor délről a migrációval küzdünk, a szomszédunkban pedig évek óta véres háború dúl.

️ Az egyetlen „komoly ügy”: a választási győzelem

Tarr Zoltán egy másik elszólása (1:02:45 - 1:03:07) egyértelművé teszi a Tisza Párt valódi logikáját:
„Csomó mindent ki lehet találni, mindenről van értelme beszélgetni, a lényeg az az, hogy addig a napra, arra a napra fókuszáljunk, és addig nem érdemes belemenni őszintén azt kell mondjam nem érdemes belemenni az igazán komoly ügyekbe, mert az egyetlen komoly ügy az az, hogy sikerül-e a választáson nyerni, vagy nem. Az összes többi onnantól kezdve megoldható lesz.”

Ez a kijelentés kísértetiesen rímel arra, amit egy etyeki fórumon mondott: „a választások után mindent lehet”. Magyarán: addig lehet hazudozni, ködösíteni, kerülni a kényes ügyeket, mert ha egyszer megszerzik a hatalmat, akkor bármit megtehetnek. Ez nem politikai program, hanem cinikus hatalomtechnika. Az ország sorskérdései – a családok biztonsága, a rezsi megfizethetősége, a gazdasági stabilitás, a nemzeti szuverenitás – a Tisza Párt szemében mind másodlagos. Egyetlen valódi céljuk van: megszerezni a hatalmat, és utána gátlástalanul végrehajtani Brüsszel elvárásait. Lásd még: szocialista és liberális „kormányzás” Magyarországon 2002-től 2010-ig.

️ A Pride kérdését „majd kormányváltás után elrendezik”

Tarr Zoltán a beszélgetésben a Pride ügyét is felhozta példának (1:00:40 - 1:01:28):
„…és a lényeg nem az, hogy beleugrunk – most mondok egy nagyon konkrét példát – a Pride kérdésbe, ugye, ami egy, hogy mondjam (közbeszólás: „gumicsont”) nem feltétlen gumicsont, ez nagyon sok embernek a, hogy mondjam, ez egy embereket mélyen érintő és az identitásukban komolyan érintő dolog, de valóban, ahogy ez az egész tárgyalásra kerül, csúnyán mondva, ez azért van, hogy a lényegről elterelje a figyelmet. Ezt mindenki érzi és tudja, és hogyha gondoljuk, akkor ebben nyugodtan el lehet veszni, de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy kormányváltás legyen, és akkor ezt a kérdést is el lehet rendezni teljesen normálisan, mindenféle politikai felhang nélkül, mert még egyszer, nem ez a probléma.”

Ez a hozzáállás mindent elárul. Miközben milliók érzik úgy, hogy a genderlobbi frontális támadást indított a gyermekek, a család és a keresztény értékek ellen, a Tisz Ppárt számára mindez csupán gumicsont, amely „eltereli a figyelmet”. Magyar Péter mozgalmának egyik vezető politikusa gyakorlatilag kimondta: számukra a nemzeti és erkölcsi sorskérdések nem érdekesek, mert csak a hatalom megszerzése a fontos. És ha hatalomra kerülnek, akkor a Pride-ot és a hozzá hasonló ügyeket „politikai felhang nélkül” fogják „elrendezni” – vagyis minden ellenállás nélkül engednek majd Brüsszel és az LMBTQ-lobbi követeléseinek.

️ Konkrét tervek nincsenek

Az utolsó percekben (1:04:50 - 1:05:03) Tarr bevallja:
„Az első hét napra nagyon konkrét intézkedésekkel készülünk, ez nem csak azért nem rántom le a leplet, mert elképesztően körültekintően titkos vagyok, hanem azért sem, mert ezek nincsenek meg feltétlenül…”

Beismerte: nincsenek valódi intézkedési tervek. Csak hangzatos frázisok, hataloméhség és Brüsszelnek való engedelmesség. Ja, meg adóemelések.

A Tisza Párt tehát nem más, mint egy egyszemélyes vállalkozás, amelyben a „képviselők” is statiszták, a „szakértők” között pék is akad, a program pedig kimerül annyiban, hogy „majd meglátjuk”. Ami biztos: ha hatalomra kerülnének, végrehajtanák Brüsszel politikai feltételeit – a magyar családok, a rezsi, a munkahelyek és a nemzeti szuverenitás kárára.

Ha egy pappal keménykedik Hadházy akit zavar, hogy a szentmisére hívó harang szól, ha ilyenek az emberei akiket odavisz mocskolódni, gondoljatok bele, hogy hogyan viselkednének egy “átlag” emberrel?

️ Ilaria (is) megúszta! Nem tudok másra gondolni mint, hogy az EU vezetői és az Antif@s Ilaria Salis védelmezői, mind tőrőlmetszett kommunisták, mert csak egy kommunista véd egy kommunistát…

Tiszás tüntetők - Hadházy Ákossal karöltve - nekimentek egy ferences papnak!
Azért kiabáltak, és estek neki az atyának mert a mise előtt harangozni kezdtek, a harangszó viszont zavarta a tüntetőket!…

A libsik mindenkin átgázolnának ha tehetnék. Akár évszázados hagyományokon is. Még jó, hogy nem tehetik.

Előbb megvádolok valakit, aztán utólag pénzt kínálok, ha valaki “leszállítja” a bizonyítékot?! Hát micsoda egy mocskos dolog ez Dobrev Klára és a teljes baloldal?!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média