Međugorje hangulatát nehézkes leírni olyan ember számára, aki még nem volt a városban. Mondom ezt úgy, hogy ne számítson az idelátogató semmilyen - legalábbis pusztán világi értelemben vett - fényűzésre. Ez a boszniai, alapvetően horvátok által lakott városka ezt a 4000 főnél alig több lakosságát is csak annak köszönhetően érte el, hogy szintre napra pontosan 43 évvel ezelőtt valami első hallásra befogadhatatlan történt. Aztán még sok százszor, azóta is - legalábbis számosan meggyőződéssel vallják.

Első érzetre csak elviselhetetlenül meleg van. Voltam a Királyok völgyében 52 fokban, ez ha ahhoz nem is mérhető, de nem kellemes, na. Perzsel a nap, mindent beborít a kabócák éneke és vakító az égbolt. Sétál az ember, alapvetően csönd és a nyugalom mindenfelé - azért akad egy kis bazársor is, fel lehet szerelkezni kamu Guccival, Louis Vuittonnal és Diorral -, egyszóval töltekezésre alkalmas helyszín. Egyebet nem lehet itt tenni, de fölösleges is volna.

A Szent Jakab-templom egyszerű, letisztult - megőrülsz, légkondicionált (!), mondjuk el is kél -, körülötte sétányok, parkok, jobbára néma helyszínek.
És persze hotelek, egyre több, egyre magasabb minőséget kínálva. Ma már úgy is eljöhetsz Međugorjebe, hogy a lelkigyakorlatokat követően egy 4 csillagos wellnesszállodában pihensz meg.

A város elmúlt 40 éve elég viharosan alakult. Az első látomásokat követően a kommunista államhatalom gyorsan észbe kapott és a látó gyermekeket istápoló, itteni plébánost rögtön megkínálták egy 3 éves, letöltendő börtönbérlettel.
A délszláv háborút nyilvánvalóan megszenvedte a közösség és a mostari egyházmegye sem állt, illetve áll az itteni eseményekhez föltétlenül pozitívan. Mert Vatikán hozzáállása érthető, 40 év nem nagy idő Rómából nézve, de a helyi erőktől más viselkedésre számítana az ember. Gondolom én.

(…)

Hercegovinában - főleg 1945-ben - több tucatnyi ferencest mészároltak le a Tito-féle partizánok, csak a közeli Mostarban 7-et. A délszláv háborúban pedig a korábban törökök által lerombolt ferences templom porig égett.
Manapság viszont pezseg a ferencesek által irányított hitélet - ők vannak jelen Međugorjéban.

A szinte semmiből újjáépített templomuk belső tere nemrég készült el, bravúrosan néz ki, vasárnaponként 5 misét mutatnak be. A sérelmek persze nem múlnak, nem múlhatnak el. Mostarban - akiket illet - a mai napig tudják, hogy sötétedés után nem érdemes a folyó egyik vagy éppen másik oldalán tartózkodniuk. Az a választóvonal és mindenki emlékszik, hogy melyikük családját melyikük üldözte el, gyilkolta meg. Ez pont úgy a mindennapi valóság része itt, mint a visszaépített, gyönyörű híd, a bazárnegyed vagy a vízbe ugráló gyerekek, akik hülye turisták pénzéért magasabbról és még magasabbról is ugranak.
De vissza Međugorjéba.

(…)

Vatikán máig nem ismeri el hivatalosan a Međugorjeban történteket. Korábban ab ovo metafizikai jellegét is tagadták, azóta - és ez eléggé friss fejlemény, 2019-es - azért engedélyezik, hogy hivatalos zarándoklatokat szervezzenek ide egyházmegyék, plébániák, hiszen, ahogy mondják, a kegyelem kiáradása kézzel fogható a helyszínen. Ferenc pápa legszűkebb környezete is vizsgálja Međugorjét és szerintem nem volna meglepő, ha ebben az évtizedben Vatikán fullosan rábólintana mindarra, amit itt történik. Vagy nem, hát ki tud ebben biztosat mondani.

Amúgy a progresszió, ami állandóan azt szajkózza, hogy a katolikus vezetők, hát azok persze mindent bemondásra elhisznek, tán önkritikát gyakorolhatna. Már csak azért is, mert pont a Vatikán volt egészen a közelmúltig az egyik legkomolyabb kritikusa Međugorjének.
Ha van szervezet, amelyik még egyszer, majd újra és századjára is átrágja magát valamin - főleg, ha az metafizikai eseményt feltételez - az pont a Vatikán.

Az előbb már felhozott helyi püspökség a legutóbbi időkig annyira rossz viszonyban volt a helyi közösséggel, hogy 1995-ben a ferencesek, Međugorje de facto urai, még a püspököt is foglyul ejtették egy rövid időre.
Én ennyiből nem tudom megítélni, mire vezethető vissza a rossz viszony és ítéletet sem akarok hirdetni. Nem meglepő, hogy klerikálisok is csak nehezen tudják feldolgozni a szemtanúk vallomásait, akik közül többen a mai napig azt állítják, hogy látomásaik vannak a Szűzanya részvételével.

És önmagában persze rosszmájú feltételezés, magam sem gondolom így, de szokták mondani, hogy ahol ferencesek jelennek meg, ott előbb-utóbb látogatóba érkezik Mária is.

1981-től kezdődően - amikor helyi fiatalok egy közeli helyen jelenést láttak, amiben Szűz Máriát ismerték fel, karjaiban a Gyermekkel - Međugorje valami sajátosan, de mindenképpen idegen helyszín Boszniában.
Mert a klérus szkepszisének ellenére, valami biztosan van itt. Lehet ezt belemagyarázásnak tekinteni, pszichózisnak, az is lehet, hogy igaz a kételkedő, elutasító magyarázat, de ettől még érzi az ember. És lehet, hogy téved, lehet, belemagyarázás, de érzed, ez van. Évente nagyjából 1 millió ember tapasztalja meg.

Volt olyan esemény, amikor egyetlen nap 200 ezer ember áldozott a városban, 5000 pap segítségével.
Mondhatnám, mi ez, ha nem a kegyelem megmutatkozása? A hívek voltak, akik felemelték mostani rangjára a várost, pár évtized alatt, nem világi hatalmasságok. És ettől még minden lehet igaz és minden lehet nem igaz. De talán Occam borotváját ezúttal is használhatjuk.

(…)

Pál mondja a rómaiaknak - és ő azért nem volt egy hülye gyerek, Moldovát idézve -, hogy ahol elhatalmasodik a bűn, ott túlárad a kegyelem. Európa egyik szélén, néhány évtizeddel egy pusztító háborút követően, a Balkán népeinek majdnem szabályos központjában, ahol igazán szükség van a kegyelemre, hát talán tényleg kiáradt.
Ez Međugorje igazi üzenete. Talán erről beszélnek a látnokok is És lehet, hogy ez patetikus, aláírom, de szeretnék hinni nekik.