Kérem, én egy tr️nszsvájci tra️nsznyugdíjas vagyok!

Péter idegesen toporgott a svájci nagykövetség kapuja előtt. Bár a kapott időpont szerint már be kellett volna engedjék, zord, marcona biztonsági őrök álltak vele szemben. Nemigen tudta ezt mire vélni. Teljességgel bizonyos volt ugyanis benne, hogy Svájc nemcsak az ígéret földje számára, de egyszersmind Magyarországon az ujját felelősségteljesen felemelő nyugati progresszió központja is. Így hát egykedvűen, méla életuntsággal szemlélte, ahogy a nagykövetség bejáratánál az előbb említett, napszemüveges urak nem sok esélyét adták annak, hogy mosolyukkal tüntetnék ki, őt, Pétert, a nagyszerűt.

Végre aztán sikerült bejutnia. Értetlenül szemlélték ugyan a követségi alkalmazottak, hogy mit szeretne náluk egy magyar állampolgár, aki nem jelezte, hogy svájci felmenőkkel vagy korábbi munkaviszonnyal rendelkezne, de udvarias népség ez. Milyen lehetne egy olyan nemzet, amely legutóbb fenyegető veszéllyel Morgartenben nézett szembe. Annak meg idestova több mint 700 éve. Ha valaki ellátogat a Zürichben található nagy, nemzeti múzeumba, akkor is csak jobbára bábuk által prezentált divatbemutatóval találkozhat. Az egyiken 14. századi gúnya, a másikon az 1700-as évekből származó bekecs.
Szörnyen szórakoztató.

Péterünket az őt fogadó követségi munkatárs meglepetten mérte végig, miután értesült arról, hogy Péternek nemigen lenne keresnivalója az irodájában. Tüchtig, majdhogynem élére állított papírokkal teli íróasztalán – nevezzük Dieternek az urat – minden Péterről elérhető információt kihelyezett. Azért ahogy illik, Dieter kedvesen köszöntötte a szobába lépő Pétert, majd hellyel kínálta, kényelembe helyezte magát és félig-meddig tettetett érdeklődéssel kérdezte, miben lehet Péter segítségére.

– Kérem, én svájci vagyok – kezdte Péter a beszélgetést. Dieter az €lmebetegek számára fenntartott finom, szinte már elnézést kérő mosolyt villantott meg vendége felé.
– Nyilvántartásunk szerint ön nem svájci, és svájci felmenői sincsenek. Miért kéne önnek ezt elhinnem?
– Papírok ide nem kellenek, én tr️nszsvájci vagyok. Egészen pontosan tr️nszsvájci tr️nsznyugdíjas és mint ilyen, szeretném önökkel elintéztetni a papírmunkát – darálta Péter ellentmondást nem tűrően a vele szemben ülő, székében egyre lejjebb csúszó követségi munkatársnak mondandóját.

– Csak hogy pontosan értsem, Péter, ön azt állítja, hogy svájci, miközben ezt nem tudja bizonyítani, továbbá azt is, hogy dacára a papírokon feltüntetett 27 évének, nyugdíjas is? – érdeklődött óvatosan Dieter, ujjait lassan a második fiókban elhelyezett pánikgomb felé közelítve.
– Nézze, kedves uram! – kezdte Péter. – Jóllehet az iratok mindezzel ellentéteset állítanak, de rossz testbe születtem. Külsőre magyar vagyok, fiatal magyar, de belsőleg – és ezt már gyerekkorom óta tudom – egy idős, beteges, életét végigdolgozó, ezért magas nyugdíjfolyósításra igényt tartó svájci. Ön persze megteheti, hogy ezt megtagadja tőlem, de akkor megtagadná a progresszió eddig elért vívmányait. Manusok lehetnek gádzsik, európaiak lehetnek távol-keletiek, felnőttek fogadhatnak örök hűséget csillároknak. Svájc állama milyen ocsmány alapokon tagadhatja meg tőlem segítségét, ha én tudom, hogy az állampolgáruk vagyok? Egy nagyon idős, sokat dolgozott állampolgáruk!

Dieter még mindig kétségbeesetten nézte Pétert, de agyában lassan fény kezdett kigyúlni. Ha ezt a szegény bolondot ő most elbocsátja, az elmegy a sajtóhoz, mindent kitereget, és a végén még ő emlegeti meg. Mit lehet ilyen helyzetben cselekedni? Alighanem csak annyit, hogy egy emelettel feljebb irányítja ezt a meglepően jól öltözött, fiatal, egyébként kedves €lmebeteget.

Hat hónappal később

Péter elégedetten nézett körbe, miközben espresso macchiatóját kavargatta a teraszon és jólesően lapogatta ölebét. A Luganói-tó langyos szellője vette körbe naplemente kíséretében. Tésztáját is elfogyasztotta már, a kutya elégedetten lefetyelte táljából a vizet, úgyszólván minden rendben volt. Az utcán hangos, nevető turistacsoportok követték egymást, Péter pedig mosolyogva nézte útjukat. A tömegben fel-feltűnt egy koreai, kínai, spanyol és dán zászló is, emlékeztetve a turistákat arra, melyik galerihez tartoznak.

Péter azonban nem turista volt, hanem büszke svájci állampolgár. Miközben kávéja utolsó kortyát is kihörpintette csészéjéből, kutyája póráza után nyúlt és komótosan az utca felé indult.
Pár másodperccel később egy pincér hangja állította meg. – Uram, kérem, várjon! – szólt utána a felkiáltás – itt hagyta az öregségi igazolványát!
Péter megköszönte a figyelmeztetést, majd nyugodt tempóban a legközelebbi nyugdíjasklub felé vette az irányt. Soha nem érezte még ennyire súlyosan, hogy lassan elrepülnek mellette a húszas évei.

Orbán Viktor:

Európa nemzetei történelmi fordulóponthoz érkeztek. Az Európai Unió az európaiak ellen fordult, és most olyan érdekeket képvisel, amelyek ellentétesek a nemzetek, a térségek és az európai…

Orbán Viktor:
Az Európai Bíróság döntése, hogy 200 millió euróra bírságolja Magyarországot plusz napi 1 millió euróra amiért megvédi az Európai Unió határait, az felháborító és elfogadhatatlan.

Úgy…

𝗔́𝗟𝗟𝗝𝗨𝗡𝗞 𝗞𝗜 𝗘𝗚𝗬𝗨̈𝗧𝗧

Mutassuk meg, hogy a kulturált politizálásnak igen is van relevanciája. És ebbe nem fér bele az amit Magyar Péter és a TISZA párt hívei csinálnak szervezetten itt a…

Vajon Macron úr és az édesanyja kire szavazhatott, ha ilyen rosszak lettek az eredmények? (irónia)

Azt azonban ne feledjük, hogy jövő héten még hátravan a második forduló, ahol a nagyarányú…

Elégtétel a HAZAÁRULÁSÉRT! Vajon megérdemelte a BUKÁST a MOMENTUM?
Június 9-én kisiklott a bukaresti gyors: a Momentum megszégyenülve zúgott ki az Európai Parlamentből. Meg amúgy a Fővárosi Közgyűlésből is. A lezajlott EP és önkormányzati választások után új…

a k infón megjelent egy cikk, miszerint én balról támadom a _konszenzust_.
szerintem gyanús, amikor valaki bizonyos kérdésekben jobb felé, bizonyos kérdésekben bal felé nem gondol mást, kizárólag a _…

A magyar egészségügy napja!

Ma született Semmelweis Ignác Fülöp, “az anyák megmentője”, akinek a gyermeki lázzal kapcsolatos felfedezéseit az UNESCO, A világ emlékezete program részének nyilvánította.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média