156 éve született Horthy és jó, hogy nincs szobra

Talán abban konszenzus lehet a jobboldalon egyfajta minimumként, legkisebb közös többszörösként, hogy Horthy Miklós vezetésével Csonka-Magyarországnak sikerült túlélnie a Trianon okozta drasztikus traumát, majd okos, szakmai politikával – amihez amúgy Horthynak sok köze nem volt, de ezért is mondtam vezetést, nem irányítást – egyre jobban teljesített a gazdaság, végül korlátozott mértékű, de igazságosnak mondható revízióra is képes volt az ország, különféle nemzetközi egyezményeket követően.

Horthy Magyarországa, ameddig tudott, _szigorúan_ a környező országokhoz mérten élhetőbb körülményeket biztosított zsidó származású honfitársainknak – ezt azért kicsit jobban is kifejtem –, majd maga Horthy is igyekezett a szövetségesek oldalára állítani az országot. Ez végül tragikus kudarccal járt, ami Magyarország, egyben a kormányzó bukását is jelentette.
A mindenfajta balos, e téren echte sztálinista értékelésekkel nem foglalkozom, egyrészt mert hülyeségek, másrészt irreleváns, mit állít a baloldal.

Oké, ez a minimum. Pluszként hozzáteszem, hogy a két világháború közötti Magyarország pezsgő kulturális élete, komolyan vett és megélt nemzeti ethosza és a baloldal folyamatos háttérbe szorítása ma is jelenthet, sőt, jelentenie kell igazodási pontot. Amikor valaki ezeket emlegeti fel és erre egyesek Horthy-nosztalgiával vádolják, bármikor megvédem. E tekintetben tehát én is egyfajta – rossz, nagyon rossz magyarsággal mondott – nosztalgista vagyok.

Ám van az éremnek egy másik oldala is, amit persze unos-untalan lehetett már hallani, de ettől még igaz. Mert a Horthy-féle Magyarország saját magát – jogilag helyesen – a királyi Magyarország utódjának tartotta. Mondhatni, a Monarchia csonka továbbvivőjének. És abban a bizonyos Monarchiában megvolt mindaz, ami Horthy Magyarországán is – de ehhez nem kellett politikai szintre emelni az ️ntiszemℹ️tizmust. Persze, megvolt a XIX. század végén az a bizonyos Országos ️ntiszemℹ️ta Párt, Istóczy Győzővel, akik a tiszaeszlári, komolyan vehetetlen, egyben végtelenül gonosz v€rvádas per után két választás erejéig minimális képviseletet nyertek a törvényhozásban, de összességében azért elég nagy nevetség tárgyát képezték.

Azt sem kell tagadni, hogy az 1800-as évek Magyarországán létezett az ️ntiszemℹ️tizmus, de nem képezte kormányzati döntések tárgyait. Sőt, a korszak végig afelé tendált, hogy minél teljesebb jogegyenlőséget teremtsen meg az egyes felekezetek között. Hogy egészen konkrét legyek:

a Monarchiában nem hozták volna meg a numerus clausust, sem bármelyik zsℹ️dótörv€nyt. Se így, se úgy. És az a rendszer, ahol ezek megtörténhettek, majd egyre súlyosabbá válhattak, az finoman szólva nem ideális, nem megfelelő, legfőképpen nem bűntelen rendszer.

Visszautalva a korábbiakra, értem és egyet is értek azzal, hogy mindezekkel együtt is egy szigetet jelentett az európai zsidóságnak 1944-ig Magyarország, de ez nem lehet felmentés. Se addig, aztán pláne nem a későbbi iszonyatra. Az meg pláne nem, amit ugyan elég történelmietlen megközelítésnek tartok, ám sokak szerint ezek a törvények szükségesek voltak a bécsi döntésekhez. Hát, ha ezek szükségesek hozzá, akkor inkább egyenek meg a férgek, mint hogy a férget megegyem. Nem, Horthy Miklós létező, el nem tagadható és dicséretes pozitívumai mellett sem érdemel szobrot Magyarországon.

Rendszere egyes elemei a mai napig dicséretre érdemesek, de egészében vizsgálva egyértelműen negatív.